HTML

Fő támogató

quantis.jpg

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Ész nélkül a Himalájában

2011.02.23. 14:02 Földes András

Vajon nem volt elég másfél hét a téli Nyugat-Tibetben ahhoz, hogy átvegyem a helyi életritmust? Vagy a nyugati és keleti világkép ellentétével szembesülök éppen? Az elméleti kérdések akkor vetődtek fel bennem, amikor már megismertem a téli Ladak európai ésszel nehezen felfogható életritmusát, és túlélve a lassulással járó sokkot, elindultunk vissza a befagyott folyó jegén, a civilizációba. Túránk egy pontján azonban eltűnt a jég, meredek sziklafalak határolták csak a jégkását pörgető folyót. Vezetőnk, Szonam pedig közölte, sajnos nem lehet tovább menni.
 

dalai lamer: xcsedar01 068

A sziklafalak előtti kiszélesedésen vagy 30-40 ladaki várakozott már. Tüzek körül üldögéltek, teáztak, leveseket kanalaztak a csomagjaiknak dőlve. Békések voltak, mint a svájciak a Genfi tó partján, akik tudják, hogy még van hat és fél percük a kishajó érkezéséig.
 
„Hogy megyünk tovább?” – kérdeztem nyugodtan, amire Szonam a mindjárt-itt-a-kishajó hangsúllyal közölte, hogy meg kell várni, amíg lejjebb megy a víz. Akkor átjuthatunk. Valóban, a vízfelszín alatt kivehető volt a következő jégréteg, és azt is tudtam, a csadaron nem szokatlan, hogy időnként bele kell gázolni a vízbe. Az azonban nyilván nem mindegy, hogy térdig, vagy derékig merül az ember a jégtáblák közé, és az sem, hogy percekig, vagy egy fél óráig tart a lábak hibernációja. Logikus tehát, várni kell, amíg csökken a vízállás.
 

„Mikorra megy lejjebb a víz?” – ültem le a hátizsákomra, mint egy elégedett svájci, hogy aztán bekatizott olaszként ugorjak talpra. „Egy nap, vagy kettő, de lehet, hogy több.” – válaszolta vezetőnk, mintha csak azt mondta volna, hogy pontban 10:35-kor.

„És akkor mi a terv?!”
„Terv? Hát várunk, amíg lemegy a víz.”
„Ennyi?”
„Ennyi.”
 
Lacok közben ráérősen pakolta elő hátizsákká alakítható műtrágyás zsákjából a teafőzéshez szükséges felszereléseket. Egykedvűen lógatta lábát Andzsuk is, Szonam tízéves kisfia, aki nem kalandból vett részt az úton, hanem egyszerűen iskolába ment. Márciusban kezdődik a tanítás, és ha a papa amúgy is jön velünk a terület fővárosába, Lehbe, őt is elviszi, az a pár hét ide vagy oda már nem számít.
 
dalai lamer: xaP1050888
 
Néztem a nyugodt társaságot, és felrémlettek bennem a fent ismertetett kérdések. Én vagyok túlpörögve? Vagy túlságosan is nyugati szemlélettel közelítek a problémához? Igyekeztem átvenni a helyiek ritmusát. Egy óráig bámultam a vizet, láttam néhány érdekesebb alakú jégtáblát, de amúgy nem változott semmi. A vízszint maradt, ahol volt, és vele mi is.
Mi van, ha napokig nem csökken a vízállás? És ha emelkedik? Vagy ha közben melegedik az idő, és olvadni kezd a maradék jég? A ladakiak együtt érzőn bólogattak, hogy igen, az nagyon rossz lenne. Talán vissza is kellene fordulnunk, és Zanglában várni ki a helyzet rendeződését.
 
Láttam magam, amint a kis tibeti faluba zárva telnek a napok, hetek, jakhúst eszem, megszeretem a rettenetes ízű házi „sört”, végül elfogadom az egyik kedves tibeti lány közeledését, majd később, már zsíros ruhában ülve a poros udvaron várom a kis jövevény érkezését, feledve Európát, az éjszakai város fényeit, a rosé kacsamellet, sőt, talán a Facebookot is. Felpattantam.
 
„Talán ha felmásznánk az egyik kanyonban a hegyek közé, megkerülhetnénk a kritikus szakaszt”- vetettem fel, de a helyiek nem üdvözölték az ötletemet. Senki nem ismeri a hegyeket ott fenn, mondták a teáik mögül.
 
Ehhez képest Szonam egy órával később egy biztos tippel zökkentett ki a letargiámból. Úgy hallotta, a folyó túloldalán nyíló kuloárban mégis fel lehet kapaszkodni a platóra, majd onnan dicsőségesen aláereszkedhetünk a folyó alsóbb szakaszához.
 
Akkor kellett volna gyanút fognom, amikor az aranyásótáborra emlékeztető helyről egyedül mi vágtunk neki a jéggel teli hasadéknak. „Csak két óra lesz az út” – mondta vezetőnk, és valóban: két órával később ott álltunk a kanyonból kivezető sziklafal alatt. Kimásztunk a szűk vájatból, kézről kézre adva hátizsákjainkat, míg elénk nem tárult a fennsík. A kietlen plató meredeken emelkedett a távoli sziklavonulatokig, és nyoma sem volt a lefelé vezető útnak. De megtudtuk, hogy ez nem is baj. „A sziklafalig még el kell menni, és onnan már látszik az út.” – állították határozottan.
 
dalai lamer: xaP1050860
 
A sziklavonulat az órám szerint 3915 méteren volt, és tisztán látszott, hogy a végénél induló meredek és görgőkövekkel kibélelt hasadék biztos nem az, amit a helyiek gyakran használnak, ha éppen le akarnak rándulni a folyópartra. „Csak ezt kell megkerülni, és ott vagyunk” – mondták, és elindultak felfelé, a kerülés ugyanis újabb mászást jelentett. A nap időközben a hegygerinc mögé bukott, a szürkületben egyre kevésbé láttam lemaradó társaimat, Balázst és Tibort, meg Szonam elgyötört kisfiát, Andzsukot.
 
Fél órávaíl később értem be a két ladakit. Tétován álltak egy szakadékban végződő meredély szélén. Havazni kezdett, egyre sötétebb lett, de az arcukról ennek ellenére is le tudtam olvasni, hogy másra számítottak. Balázsék a távolból kiabálták, hogy ők már nem másznak tovább, elindulnak éjszakázó helyet keresni.
 
„De hisz tudunk itt aludni” – mutatott a hatvan fokos, omladékos hegyoldalra Szonam, én meg úgy néztem rá, mint Cohn-Bendit a médiatörvényt magyarázgató Orbán Viktorra. Talán a körülmények szorítása miatt történt, hiszen már 4000 méteren voltunk, havazott, és jelentős volt a hideg is, hogy Szonam váratlanul bevallotta: csak remélték, majd lesz valami út lefelé, még sosem jártak itt, és nem is ajánlotta ezt az utat nekik senki.
 
Egy órával később, néhány száz méterrel alacsonyabban, már a sátrunknál ülve úgy éreztem: a vacsora után semmire nincs nagyobb szükségem, mint egy szociológusokból, antropológusokból és pszichológusokból álló rohamcsapatra. Talán ők meg tudnák magyarázni az átélteket. Én ugyanis képtelen voltam kitalálni: Mit gondolt a két derék tibeti, amikor nekivágott a Himalája ismeretlen mélységeinek? Hogy csak belebotlunk majd egy remek, de addig ismeretlen átjáróba? Mindezt még azelőtt, hogy ránk sötétedett volna? Vagy azt tervezték, vándorlunk majd hetekig, és érkezünk, ahova érkezünk? Végül is annyi szép hely van a világon. Zavaromat fokozta, hogy velünk volt Szonam kisfia is. Ha a saját, vagy a mi biztonságunkkal nem is törődtek, miért tették kockára a behavazott sziklafalakon a fiú életét?
 
Nem volt magyarázat, csak a hó esett, és ha kigyalogoltunk a plató szélére, mélyen magunk alatt láttuk a folyónál békésen táborozó tibetiek apró tüzeit.
 

dalai lamer: xaP1050893

Epilógus: Reggel a havas sziklafalak ellenére sikerült visszaereszkednünk a folyóvölgybe. Nem sokkal később befutott egy francia csoport, és mint egy filmben, amit gyors happy enddel akarnak lezárni, éppen három combig érő gumicsizmával voltak felszerelve. Miután száraz lábbal átkeltek, a jeges vízben is sztoikus nyugalommal gázoló vezetőjükkel visszaküldték nekünk a civilizáció e remek találmányait. Azóta hiszünk a türelem, a józan ész és a gumicsizma hármasságában.

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csoma.blog.hu/api/trackback/id/tr342683533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2011.02.23. 18:48:36

A türelem combig érő csizmát terem:))))
Gratulálok a poszthoz, szinte ott éreztem magam. A jeges rémületemmel együtt:))

Lena. 2011.02.23. 20:26:34

Nem lehet, hogy azért indultak el veletek valami másik útvonalat keresni, mert látták, hogy nektek teher ez a bizonytalanság, hogy nincs türelmetek várni? Gondolom előbb-utóbb visszafordultak volna, ha nem találnak semmilyen járható utat. Maguktól valószínűleg nem próbálták volna ki, de értetek felelősséget éreznek, mint mondjuk egy házigazda a vendégéért. A gyerek meg biztosan kibír annyit, mint bármelyik nyugati turista, érte nem kellett aggódniuk. Szerintem ez egyfajta gesztus volt a vezetőitektől felétek, meg talán egy kis lecke is, ha ők mondják nem hiszitek el, hogy nincs más út. :) Mondom én ezt kívülállóként, mindenféle tapasztalat nélkül. Csak egy kósza ötlet. :)

Sárkányölő György 2011.02.23. 21:15:33

Lena, ez szép megoldás volt! Én Rád adom a voksomat. Amúgy őszinte elismerésem a kalandoroké, olvasom ezeket a posztokat és nem értem, mit keresek a számítógép előtt, amikor odakint is éjszakázhatnék!

Földes András 2011.02.23. 21:27:40

@Lena.: valami ilyesmire gyanakszom en is, de ez azert meg igy is fura. ha repulni szerettunk volna, akkor jobb megoldas hijan mindnyajan levetik magukat a sziklafalrol?

lucyfer 2011.02.23. 21:35:05

hihetetlen élményben lehetett részetek :). Észak-Indiában eltöltött majd 1 hónapom alatt azt próbáltam megérteni, hogy hogyan tudnak ilyen nyugodtan hozzá állni a dolgokhoz a helyiek. 1x, 2x kiakadtam hogy 'ilyen nem létezik!!!' majd lassan beletörődtem, hogy holnap is lesz nap és majd lesznek valahogy a dolgok és be kell valljam sokkal jobban éreztem magam :). A végén csak röhögni tudtam az abszurd szituációkon és a következő nap mindig megoldotta a problémát...érdekes módon mindig úgy ahogy a legeslegjobb volt :)

Martian (törölt) 2011.02.23. 22:35:45

@lucyfer: az egyik magyarázat, hogy a helyiek elfogadják a viszonyokat olyannak amilyenek... vagy az is lehet, hogy jópáran megtanultak levitálni, többszáz méteres szakadékokon átrepülni, csak európai ember előtt nem használhatják. :))

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.23. 22:58:25

szerintem a keleti hozzáállás inkább ez: "ezt szeretnéd hallani/csinálni? tegyünk úgy, mintha..."
gondolom, ha repülni akartatok volna, mutatnak egy helyet, hogy ott kell megpróbálnotok...

Kandabula 2011.02.23. 23:41:57

A Himalája megmászásánál azért van egy még feleslegesebb dolog: a mobil telefonok távolbahajítási versenye.

szato 2011.02.23. 23:54:15

nagyon jó!
dzsuléj a fürdőkádból!

szalai.mre 2011.02.24. 00:38:47

Szerintem már ezek is csak hajhásszák a médiában (csoma.blog.hu) való szereplést. Esetleg jó a humorérzékük - kandi-kamerát nem láttatok?

Senkifia 2011.02.24. 00:51:59

hát ez a nyugiság nem csak 5000 méter fölött jellemző arrafelé:)
Haverék elmentek Indiába és vissza,gyalog, autóstoppal,vonattal,ami éppen volt. Na indiai vasúti kaland:megérkeznek az állomásra, állomás körül sátortábor, sütésfőzés,tömeg... kérdik az állomásfőnöktől,mikor jön a vonat? Mire az: hát heti egy alkalommal, szerdán 15órakor szokott, de gyakran napokat késik.... Na az tök jó,most szerda van, és 14... várnak-várnak, eltelik vagy két óra,jön a vonat,nosza,mondja a haver az állomásfőnöknek. ez nem is volt vészes, csak egy órát késett.Mire az állomásfőnök:Igen, de ez a múlt heti ... :)

Senkifia 2011.02.24. 00:53:53

@Kandabula: "...aki nem látta még a csend világát, az úgysem érti ezt..." :)

szalai.mre 2011.02.24. 01:00:38

Segítsek kieszelni valami tréfát viszonzásképpen? Például mondhatnád Szonamnak, hogy poszt-officer vagy, és különben is lephotoshoppolod a tablóképről, aztán nem lesz a faluban, aki lájkolja a fészbukon.

Gempacsöki boborján 2011.02.24. 07:58:44

Sosem értettem hogy mi a jó a jeges sziklák mászásában.Ha már annyi pénze van valakinek hogy kirándulgat a nagyvilágban,akkor miért nem valami kellemesebb meleg helyre megy inkább?

yatoo · http://www.online-reklam.net 2011.02.24. 08:04:29

@Földes András: Szerintem Lena jól fogalmazta meg a tibetiek mentalitását. Legnagyobb tiszteletem, hogy neki vágtatok ennek az útnak, azt biztosan olvastátok, hogy Ők nem ragaszkodnak sem élőlényekhez sem tárgyakhoz, ettől még szeretik a gyereket, de tényleg tudják, hogy a gyerek biztosan ki fogja azt bírni amit ti kibírtok. Szerintem ne próbáld meg egyiket sem rábeszélni hogy leugorjon a szikláról, mert esetleg egyszer meglepetés fog érni :-)

is 2011.02.24. 08:18:16

@Gempacsöki boborján: ha nem érted, akkor felesleges is elkezdeni magyarázni ;)

Lena. 2011.02.24. 09:40:09

@Földes András: Senkinek nem esett bántódása, és nem a táborban unatkoztatok. Hatékony nevelési módszer. :) Szerintem a repülésre is lenne valami hasonlóan frappáns megoldásuk. :) Kár, hogy nem tudtok igazán beszélgetni, néhány szó erre nyilván nem elég, pedig mennyi mindent mesélhetnének/taníthatnának nektek! Nagyon jó legalább ennyire belelátni az életükbe, kultúrájukba, amennyire a blogon keresztül lehet. Köszönet érte! :)

Senkifia 2011.02.24. 10:44:26

@Gempacsöki boborján: én csak a Fogarasi havasokba vittem el az "alföldi" rokonokat... július elején, a hegy alatt verőfényes napsütés,fenn meg majdnem hóvihar volt. De amikor néha kitisztult az idő, csak álltak tátott szájjal,és majdnem sírva fakadtak örömükben :) azóta is emlegetik, és zaklatnak,hogy menjünk újra :) Pedig volt ott a "lefagyástól" az elázásig,jeges szikláig minden. A borjú méretű 6 juhászkutyától is csak addig féltek,amíg mondtam,hogy az a jó,ha itt vannak, addig is nem jön a medve...utána egyből haver lett a juhászkutya :)
Szóval again: amíg nem láttad,nem szenvedtél meg érte,és utána x-ezer méter fölül nézted a felhők tetejét a verőfényben, vagy a rózsaszín napkeltét a felhők felett, a gleccsertó partjáról,nem is fogod soha megérteni. Ez van. A tengerpart 3 nap után olyan unalmas,hogy fáj . A hegyen hetekig jól érzed magad :)

mérien 2011.02.24. 10:57:23

Már most a következő részt várom:)
Könnyű innen a meleg szobából, kényelmes fotelból. Köszönjük a remek beszámolót! Kitartást, csodálatos élményeket, s jó egészséget kívánok Nektek!

Szűcslaci 2011.02.24. 11:04:42

@Senkifia: hali - ismerhetjük mi egymást? Ugyanis az én haverjaim is voltak Indiában, autóstoppal, vonattal, Afganisztánon, Pakisztánon át - alig 15-20 éve. A kaland megkoronázása a Szent László kórház trópusi betegségek osztályán zajlott.

BelaVak 2011.02.24. 11:11:29

Mondjuk en is ezt csinaltam volna, ha egy rakas turista a nyakamon pattog, hogy nekik surgos dolguk van. Eleg egyertelmu, hogy ugyis a turistak dolnek eloszor ki/akarnak visszamenni, ha barmi gaz van.

ojj 2011.02.24. 11:16:00

Ha jól értem, ez már a visszafele út. Mi lett az ereménye Balázs vizsgálódásainak, hogy mi történik ott ténylegesen (az épületekkel) télen? Vagy ez egy másik blog témája lesz majd?

Zsiga bá 2011.02.24. 12:04:17

@Lena.: Valahogy így látom én is, no meg Senkifiával is egyetértek. Így van ez.
Nagyon jó ez a blog. :)

Senkifia 2011.02.24. 13:06:03

@Szűcslaci: hát nem hiszem :) Lévén,hogy az én haverom aki Indiát megjárta,marosvásárhelyi,bár mostanában Pesten is megfordul.A 15 év talán stimmel, de lehet,hogy kevesebb volt... Szintén Laci a haver,csak Szász. És a trópusi betegségről nem tudok :)

lucyfer 2011.02.24. 20:45:20

@Senkifia: teljes mértékben egyetértek :)

zebrina 2011.02.26. 13:50:02

Azt szeretném megkérdezni, hogy küldöd a posztokat? A technika érdekel. (Ha már volt szó róla, akkor elnézést kérek.)
Egyébként gratulálok, nagyon érdekes beszámoló. Jártam már Indiában, de sajnos Ladakhba még nem jutottam el.

ron · http://trebitsch.blog.hu 2011.02.27. 12:44:45

Felvettem a blogot a Csomával kapcsolatos linkek közé: sites.google.com/site/nyugatibuddhizmus/home/magyarorszg Jó így?

Üdv!

Máthé Veronika
süti beállítások módosítása