Lerohantam vízért a jég széléhez, Balázs és Tibor közben beindították a főzőket. Miközben főtt a tea és a zacskós tésztához a víz, újabb rétegeket húztunk magunkra szélálló pulóverekből, speciális vízelvezető anyagokból és gyapjúból. "Még azelőtt el kell készülnünk, hogy kritkus pontra zuhan a hőmérséklet" - mondta egy Michelin bábu az én hangomon, és magára erőltetett még egy pehelykabátot is.
Kiterítettük hőszigetelő matracainkat, amelyek láttán egy Nasa-mérnök is csettintett volna, majd nekiláttunk elkortyolni a forró teát. Ekkor néztünk fel először az összehangolt cselekvéssorból, vezetőink ugyanis nem kértek teát. Igyuk meg nyugodtan, ők előbb tüzet raknak. Csak kóstolót fogadtak el a makaróninkból, inkább békésen teáztak, míg mi kanalaztuk a bolognait.
"Szeretnénk majd a rízsből, amit csinálnak?" - kérdezték, amire mi ingattuk a fejünket, hogy köszönjük, de energiadús vacsoránk után képtelenek lennénk. A túlélés biztos tudatában hanyatlottam a pehely hálózsákomba, ahonnan bizarr kép tárult a szemem elé.
Mintha szervezési problémák miatt véletlen két különböző film forgatását szervezték volna ugyanarra a helyszínre. Az egyikben űrfelszerelésnek tűnő eszközökkel, UV-narancs színű ruházatban, aerodinamikus kivitelű kütyükkel küzdött néhány bátor fiatal a téli Himalája extrém körülményei közepette. A másikban két barátságos parasztember ült kirándulós hálózsákjaikon egy takaros szalonnasütő tűz mellett, és miközben ismeretlen helyről gyűjtött fákat pakoltak a bugyogó edény alá, nelkiláttak csirkét aprítani.