HTML

Fő támogató

quantis.jpg

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Ne szóljatok a szüleimnek

2011.02.17. 11:39 Földes András

"Mégis csak remek dolog a civilizáció" - gondoltam, ahogy rápillantottam a strapabíró acélból készült hágóvasaimra, amelyek alatt a folyó tombolt. A kettő 10 centi távolságra lehetett egymástól. Pedig már kezdtem azt gondolni, a civilizációs vívmányok feleslegesek, hiszen a ladakiak űrtechnológiás felszerelés nélkül is túlélnek. Igaz, vezetőinkkel nagyjából egy idősek voltunk, viszont a civilizációs vívmányok tartós hiánya miatt ők 10 évvel idősebbnek néztek ki. A meggyötört arc ugyanakkor divat kérdése is, Danny Trejo milyen jól megél belőle például. 
 

dalai lamer: sacsedar01 076

Civilizációkritikus véleményem előző este teljesedett ki egyébként, amikor egész napos gyaloglás után elértünk egy folyópartra épült kis házat. Az építmény erős érve lehetett volna a fejlődés ellenségeinek, már ha ők nem részesítenék előnyben a dél-india tengerpartokon ördögbotozást a hideg hegységekben gyaloglással szemben.
 
Az épületbe lépve az első Terminátor egyik jelenete rémlett fel, amelyben bepillantunk a jövő embereinek nyomortanyájába. A szűk folyosóról nyíló cellákban emberformájú árnyak ültek a földön, kaparó füstben, és gyanús összetételű leveket kavargattak. Ahogy Szonam a mi kamránkban is beindította benzinfőzőnket, elfelejtettem a széles himalájai tájat, és egyből úgy éreztem magam, mint a Blaha Lujza téren, csúcsforgalom idején.
 
A szmog némi meleget is termelt, nem annyit, hogy pólóra vetkőzhessünk, ám a hidegre kifejlesztett hálózsákjainkban már izzadtunk, mint az egyszeri kalauz a buszgarázs illegális szaunájában. Bár egy ilyen éjszaka után jegyet kezelni nehéz, a hideg levegőn gyaloglás hatékonyságát nem rontotta, különösen, hogy az egész éjszakás forgolódás után alig vártuk az indulást.
 

dalai lamer: xszangla 293

 
A kanyon falai összébb húzódtak, a meredek sziklákat mintha késsel vágták volna el, olyan tisztán tárultak fel a különböző sznű rétegek. A folyó vad kavargásba kezdett, hol a teljes medret kitöltő jégen csúszkáltunk, hol a fal melletti szűk rétegen araszoltunk, de volt olyan szakasz, amelyen csak a szűk jégszalagra fekve, a sziklák alatt kúszva juthattunk át. Végül egyáltalán nem tudtunk tovább menni. A vízről egyetlen gombaformát leszámítva teljesen eltűnt a jég, és csak egy meredek sziklafal megmászásával, majd visszaereszkedéssel juthattunk el a folytatáshoz.
 
A vízfelszín felett duzzadó jéggomba viszont akkora volt, mint egy Smart, úgyhogy egyszerűbbnek tűnt azon keresztül átszállítani a felszerelést a túloldalra. 
"This no good" - rázta a fejét Lacok, de ezt betudtam annak, hogy a gumicsizmája nyilván kevésbé volt alkalmas a gömbölyű jégfelszín megmászásához, mint a mi hágóvasaink, amelyekkel úgy gyalogoltunk a jégen, mint légy az ablaküvegen. 
 

dalai lamer: xP1050896

 
"Látod, mennyivel gyorsabb így" - mondtam, amikor már egyet fordultam a csomagokkal, majd utána már nem mondtam semmit. A következő kanyar közepén az egész jéggomba finom reccsenéssel levált a sziklafalról, és elindult az őrjöngő folyó közepe felé. Ilyen pillanatokban az ember nem gondolkozik olyasmiken, hogy eszerint a jéggomba inkább egy taplóhoz volt hasonlatos, amely alul semmihez nem ízesült, csak merőlegesen tapadt a sziklához. A következő amire emlékszem, hogy a függőleges sziklafalon kapaszkodom, remek hágóvasam frontfogai körömnyi bemélyedésekben nyikorognak, a többiek meg ordítanak a partról, hogy kapaszkodj, meg ne ess le, mintha egyébként más céljaim lettek volna.
 
A kora gyerekkori reflexekkel visszakiabáltam, hogy remekül vagyok, nincs ok az aggodalomra, ahogy felmásztam, le is jövök, csak a szüleimnek ne szóljanak. 
 

dalai lamer: xzangla 266

Pár perccel később már lapogatták a vállam, mutatták a kimászásról sebtiben forgatott filmet, én meg magyaráztam, hogyan ugorhattam át a jégről a falra, csak Lacok arcán látszott, hogy szerinte az európaiak furcsábbak, mint gondolta.
 
"Izgalmas túra, mi?" - próbáltam később oldani a hangulatot, de tovább rázta a fejét. "Ha lenne elég pénzem, soha nem jönnék a jégre." "És mit csinálnál helyette?" "Javítgatnám a házamat, és a hobbimnak élnék." "Mi a hobbid?" "Hogy a gyerekeimet taníttassam. És egyszer elutazzam Delhibe."
 

dalai lamer: xzangla 300

 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csoma.blog.hu/api/trackback/id/tr72667554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nak · http://nakedeye.blog.hu 2011.02.17. 12:12:20

videót, or it didn't happen!

Földes András 2011.02.17. 12:36:03

@nak: :) lesz, de azt majd itthon vagjuk meg.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.17. 13:00:27

"civilizációs vívmányok tartós hiánya miatt ők 10 évvel idősebbnek néztek ki" - a jólét konzervál...

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.02.17. 13:24:12

"Izgalmas túra, mi?" - próbáltam később oldani a hangulatot, de tovább rázta a fejét. "Ha lenne elég pénzem, soha nem jönnék a jégre." "És mit csinálnál helyette?" "Javítgatnám a házamat, és a hobbimnak élnék." "Mi a hobbid?" "Hogy a gyerekeimet taníttassam. És egyszer elutazzam Delhibe."

ez a legjobb rész.

DieHappy · http://local.blog.hu 2011.02.17. 13:33:40

Jo fej ez a Lacok. Ennek ellenere en szeretem a jeget, sokkal egyertelmubbek ott a veszelyek, mint a civilizacioban.

nemvicces név 2011.02.17. 13:42:46

A goás oltáson felmosolyodtam. :)

Kacor007 2011.02.17. 14:57:16

Hoppá!

Azon ritka alkalom, amikor VALÓBAN érdemes volt a címlapról tallózni.

Kedves Földes A., mész a kedvencek közé...

papugaja 2011.02.17. 15:37:48

Örülök Andris, hogy megúsztad. És hogy megosztod. Szar volna most a jég alól blogolni, mi?

zsurnyo 2011.02.17. 18:53:46

Lám, Lacok kevésbé szerencsés, mint Földes A, aki a hobbijának él...

jolt 2011.02.18. 14:27:34

Nagyon jó a poszt, így tovább!

Újra marokkói Atlasz túra jut eszembe, ahol a számunkra csodalatos hegyek között élő gumicsizmás vezetők/hordárok igazából egy dologra voltak kíváncsiak: hogyan lehetne belőlük minél gyorsabban illegális bevándorló valamelyik európai nagyvárosban. A meglepett miért kérdésre azt felelte a srác hogy úgy lenne tévéje. Helyileg ez valóban nehezen lett volna kivitelezhető, mert a hegyi berber faluban még áram sem volt.

Néhány évvel ezután egy paradicsomi, halaktól nyüzsgő madagaszkári korall atoll helyi halászai érdeklődtek élénken az európai bevándorlási lehetőségek felől. Nektek tényleg elment az eszetek, mondtuk mi, mire ők türelmesen elmagyarázták, hogy a trópusi önellátó halászélet addig jó, amíg a halász vagy családjából valaki meg nem betegszik, mert utána a kórházba még a gézt is vinni kell, pénzbevétel meg ugye nem nagyon van az atollon.
süti beállítások módosítása