Eddig nem értettem a naivitását azoknak a turistáknak, akiket egy ferihegyi taxis utazás után még a magyar vendéglátósok is képesek átverni, 100 ezer forintért adva egy korsó sört. A szemétdombra érve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy valóban létezik ilyen szintű naivitás, és annak én is birtokában vagyok.

Amikor a delhi vámtól elindultam a jó nevű szállítmányozási vállalkozótól kapott címre, hogy a Himalája fővárosába küldjem a ládámat, azt hittem, már nem érhet meglepetés. Félreértésre gyanakodtam tehát, amikor a teherautó hirtelen lekanyarodott a reptéri útról az építkezési törmelékek halmai és szemétkupacok közt vezető csapásra. A sofőr azonban határozott volt, és amúgy is elhallgattatott a látvány. A rothadó szemétdombok ugyanis nem tűntek el, viszont árnyékukban földszintes kőházak jelentek és különböző méretű furgonok meg.

Az egyik viskón pedig a papírfecnimen is szereplő cég neve volt olvasható: First Movers. Éppen szólni akartam a sofőrnek, hogy forduljon vissza, mikor felrémlett, ahogy a Delhi egyik terén lüktető tömegben embereket kérdezgetek, hogy szerintük hogyan tudnék a Ladak tartományban fekvő Leh városába küldeni egy 60 kilós mobilszobrot. Úgyhogy inkább beléptem a viskóba.

A cég vezetője, és egyetlen alkalmazottja természetesen rendkívül barátságos volt, leültetett, és biztosított róla, hogy a legjobb helyen járok. Behívott az utcáról egy öregembert, akivel kólát hozatott, majd egy fiatal sráccal elküldte a papírjaimat fénymásolni, megkérdezte, hogy szeretem-e Indiát, aztán szótlanul, hümmögve ültünk a két négyzetméteres irodában. Később, alig egyórás papírmunka végén átadtam neki egy indiai negyedéves munkabérét, és kétségek közt vergődve elhagytam a szemétdombot, hogy én is az indiai Tibet fővárosába, Lehbe utazzak.