A szűk és sötét kőfalú helyiségben, a porban térdelve a Vasember című film jutott eszembe. Az a rész, amikor a bohém fegyvergyárost a gonosz talibánok bezárják egy sivatagi tömlöcbe, hogy ott, a középkori körülmények közt reprodukálja nekik a csodafegyvert. Bár nem voltak körülöttem szélsőséges iszlamisták, és nem készültem arra, hogy a Csoma-kereket titokban repülő szuperöltözékemmé alakítsam, azért a kihívás hasonlónak tűnt.

A feladat az volt, hogy a kinetikus szobor két, külön lábon álló elemét, a hengeres imamalmot, és a képet megjelenítő üvegbeton monitort egymástól 7-8 milliméterre állítsuk úgy, hogy a hengerpaláston lévő lukak éppen az üvegbeton fényfelvevő szálainak végénél legyenek. (Hogy miért volt ez fontos, és egyáltalán mi az a Csoma-kerék, arról itt olvashat >>>)

A precíz munkát akadályozta, hogy az állványok egy földpadlós helyiség több száz éve halmozódó porában álltak, a felső végüket pedig ugyanazon több száz év alatt megrogyott födém kókadt gerendáihoz kellett rögzítenünk.

Nem nógattak szakállas talibánok, mégis serényen dolgoztunk Balázzsal, mert látni akartuk végre, milyen képsor elevenedik meg az imamalom pörgetésével felizzó LED-ek hatására a monitoron.

A felső szárat fémbilincsekkel rögzítettük. Gödröt ástunk a talpak alatti porban, a lukat lapos kövekkel töltöttük fel, míg a lábak olyan stabilan álltak, amennyire a tíz méter vastag porrétegre helyezett lapos köveken csak állni lehet. A precíziós munkát a lapos kövek puzzle-ra emlékeztető pakolgatásával végeztük el. Hosszú idő elteltével, a körülmények ellenére is kész volt a mű. Pont, ahogy a Vasemberben is történt.

Balázs hátralépett, én megpörgettem a kereket, és láttam, ahogy társam arca, ahogy társam arca egyáltalán nem változik semmit.

„Milyen?” – kérdeztem, de Balázs válasz helyett a kerékhez lépett, én pedig megfigyelő pozícióba helyezkedtem. A henger megpördült, és kétségkívül látványos animáció jelent meg a monitoron. Azt azonban nem mondhattam, hogy a sztori olyan szimpla lett volna, mint a Vasemberé.

„Szerinted?” – kérdezte Balázs, amire megjegyeztem, hogy mintha oldalról bejönne valami. Hosszasan pörgettük a kereket, belerévedtünk az árnyjátékszerűen mozgó, finom formák hullámzásába, míg ki nem kristályosodott két elmélet.

Szerintem a történet arról szól, hogy balról bejön egy ember, leborul, mire hirtelen elrabolja egy helikopter. Balázs verziója kicsit Monty Pythonosabb. A leboruló embert egy égből érkező, hatalmas kéz lapítja össze váratlanul.

Éreztük, hogy a kinetikus szobrot valószínűleg nem dadaista hatásokra készítette Somlai Fischer Szabolcs, úgyhogy amilyen gyorsan csak lehetett, a főhadiszálláshoz fordultunk tanácsért. Három nappal később a közeli Padum város generátor hajtotta számítógépéről emailt írtunk, és nem sokkal később kezünkben volt a megoldás.

Bár a Kitchen célja nem az volt, hogy direkt filmet készítsen, hanem inkább hogy egy kreatív módon összerakott szerkezettel sokféle, kreatív módon értelmezhető árnyjátékot hozzon létre, az alkotónak is volt egy megoldása.

Kőrösi Csoma balról bejön, leborul, majd felette kinyílik egy kéz, amiben megjelenik egy tibeti írásjel, utalva a tudós által készített tibeti szótárra. A Vasembernek meg az a vége, hogy Tony Stark nagy verekedés után legyőzi a talibánok vasszörnyét.