HTML

Hirdetés

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

Fő támogató

quantis.jpg

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Blogajánló

Miért fájdalmas az iskolaépítés a Himalájában?

2014.08.25. 16:00 Földes András

Első filmünkből gyorsan kiderül, mit jelent az, ha a Himalájában épít az ember iskolát.

Szolgálati közlemény: Az első rész megtekintése után ne kapcsolja ki készülékét, mert a hamarosan következő fejezetben elindulunk egy világtól tényleg elzárt faluba, és onnantól minden sokkal bonyolultabb lesz.

Szólj hozzá!

Így győzi le a gurulós bőrönd a Himaláját

2014.08.17. 23:49 Földes András

„Rengeteg az indiai turista. És egyre többen jönnek. Addig volt jó, amíg csak nyugatiak jártak ide. Az indiaiak nem törődnek a kultúrával, hangoskodnak, szemetelnek, és annyira edzetlenek, hogy a legkönnyebb túrára sem lehet elvinni őket. De az is igaz, hogy senki nem költ annyi pénzt, mint az indiaiak.”

Meglepő módon mindez nem egy posztgyarmati előjogait féltő nyugati turista monológja volt. Egy helyi utazási iroda indiai vezetője fakadt ki, amikor Ladak fejlődéséről kérdeztem. India himalájai vidékén ugyanis olyan meglepő vátozásokat tapasztaltam, hogy már a változásokról írt 2008-as beszámolóm is történelemmé vált.

a20140727_115108.jpg

Fotó: Földes András

Hat évvel ezelőtt azt írtam:

A nyolcvanas években erre tévedő utazó nem nagyon láthatott más szokásokat, viseletet, építkezési stílust, mint Kőrösi Csoma. A helyiek vidéken a tradicionális ruhát, a kaftánszerű öltözéket hordták, és ugyanúgy sós jakvajas teán, és az abba áztatott árpaliszten, azaz campán éltek, mint a középkorban. A szűkös erőforrások, a kevés megművelhető föld, a ritka csapadék, a több hónapos otthon ülésre kényszerítő tél ugyanis konzerválták a viszonyokat.

16 komment

Eljutottunk a világ legeldugottabb iskolájába

2014.08.13. 10:39 Földes András

A terv egyszerű volt. Finta főépítész Enfield motorkerékpárjával elmegyünk az aszfaltozott út legvégéig. Onnan két nap alatt begyaloglunk a Himalája közepébe, Kargyak faluba. Megtekintjük a környéken épült egyik első szoláriskolát. A látottakat építészetileg kielemezzük, majd hazatérve tapasztalatainkat megosztjuk munkatársainkkal.

sa20140726_122634_1.jpg

Mindez tökéletes program lett volna Svájcban, amely ország azonban nem az indiai szubkontinensen fekszik. Így célunkig a következők történtek. (Mivel előző, Dalai Lámás posztunk sajnos túl cinikus lett, ezért most minden nehézségnél feltüntetjük, hogy az miért volt mégis pozitív hatású.)

6 komment

Hogyan tett keresztbe a Dalai Láma a zanglai iskolának?

2014.08.11. 10:06 Földes András

Már az elején le kell szögezni, hogy nem a Dalai Láma hibája az egész. Az európai hippik és a kicsit elveszett harmincas értelmiségi csajok által is nagyra tartott vallásai-politikai vezető mit sem tudott arról, hogy a magyar önkéntesek idén be szeretnék fejezni a Zangla falunak épített napiskolát.

sa20140726_124502.jpg

Blogunk is csak magyar nyelven olvasható, úgyhogy a láma nem olvashatta három évvel ezelőtti kalandunkat. Azon a télen a befagyott folyó jegén választottunk királyt gyalogoltunk el Zanglába, hogy ott a helyiek megható kezdeményezésével szembesüljünk. A jórészt írástudatlan szülők összefogtak, és saját pénzen fogadtak magántanárokat, hogy a hosszú tél kényszerszünete alatt se álljon le gyerekeik oktatása. A helyszín az állami iskola befűthetetlen termei előtti függőfolyosó volt: nejlonlapokkal fedték le a területet, amelyek így üvegházként működtek, elviselhető klímát biztosítva a gyerekeknek.

31 komment

Ezek a legforróbb pletykák Tibetből

2014.08.08. 08:11 Földes András

Ha nem érdekli a bevezetés, csak a szaftos történetek, kérjük szkrollozzon a poszt második részéhez.

A zanglai palotarestaurálás és iskolaépítés nem aprólékos tudományos munka eredményeként indult. Ha így lett volna, akkor ma valószínűleg nem építkezésről, vagy a helyiekkel és a körülményekkel vívott küzdelemről számolnánk be, hanem néhány remek tanulmányról, amely neves, de szűk körben forgatott szaklapokban jelentek meg. Az ötlet véletlenül jött, egy himalájai biciklitúrán, amikor Irimiás Balázs építész, és barátnője, Nagy Olga elvetődött Zangla falucskába, leírások alapján megtalálták Kőrösi Csoma egykori lakhelyét, és látták, hogy az milyen lerobbant állapotban van.

aIMG_1831.jpg

4 komment

Egy rózsadombi Tibetben

2014.08.06. 14:19 Földes András

Mi a hasonlóság a zanglai király, és egy hirtelen meggazdagodott budapesti polgármester közt?

Az előző részek tartalmából: Újságírónk az indiai Tibetbe utazik, ahol magyar építészek újítják fel Kőrösi Csoma egykori lakhelyét, egy 700 éves palotát. A világtól elzárt faluban kiderül, hogy a király homályos úton szerzett állami pénzből teszi tönkre az addigi munkát: betonból telepít több száz méternyi lépcsőt oda, ahol addig tradicionális technikákkal építkeztek. A magyar építészek a helyszínen győzködik a királyt.

sa20140721_171247_3.jpg

A zanglai király elégedetten nézte a betonlépcsőket, amelyek nyílegyenesen törtek a palota felé, mit sem törődve a terepviszonyokkal, vagy a régi épületek maradványaival. Az autentikus módszerekkel restaurált épület lábánál masszívan lebetonozott placc terült el. Nyima Norbu öröme sajnos csak addig tartott, amíg a két magyar építész le nem guggolt, hogy kézzel szedjék szét az alig egyhetes építményt.

12 komment

Ilyen a korrupció Tibetben

2014.08.04. 10:11 Földes András

Hogyan kell tárgyalni egy tibeti királlyal, hogy mégse hülyeségekre fordítsák a homályos állami pénzeket? Helyszíni tudósítás.

Az előző részek tartalmából: Újságírónk kilátogat az indiai Tibetbe, ahol magyar építészek újítják fel Kőrösi Csoma egykori lakhelyét, egy 700 éves palotát. A világtól elzárt faluban kiderül, hogy a király, igen, a király, a saját kezébe vette a dolgokat, és homályos úton szerzett állami pénzből teszi tönkre az addigi munkát: betonból épít több száz méteres lépcsősort oda, ahol addig csak tradicionális technikákkal építkeztek. Az építészek a királyhoz járulnak audienciára

saIMG_1974.jpg

Sajnos Zangla királyát nem úgy kell elképzelni, mintha a trónok harca egyik szereplője lenne. Nyima Norbu tekintélyét a fényesre suvickolt bőrcipője, kopottas öltönynadrágja, és gépi kötött pulóverére húzott hamisított Puma pufimellény jelezte. Stílusát sem a fenségesség határozta meg, hanem inkább az a nyájas és kenetteljes modor, ami évtizedes állami hivatalnokként alakul ki az emberben. A király nyugdíjas koráig indiai köztisztviselő volt valami nagyobb közigazgatási szervezetnél, ott tanulta meg, hogyan lehet állami pénzből finanszírozni saját beruházásainkat.

3 komment

Támadás a zanglai palota ellen

2014.08.02. 18:18 Földes András

A Himalájában dolgozó magyar építészek a király otromba húzásával szembesülnek. Helyszíni riport.

A legváratlanabb helyről érte támadás a zanglai palotát. Nem a fagy, a havazás vagy a durva szél mért csapást az épületre, hanem a király. Egy palota esetében akár érthető is lenne valami jó kis ostrom, ha a támadó történetesen nem a saját palotájára mérne csapást.

tibet1.jpg

Fotó: Földes András

Amikor Irimiás Balázs és csapata 2008-ban belekezdett a négyszintes, kőből és vályogból álló monstrum felújításához, világos volt, hogy nem lesz könnyű dolguk. Végül is egy 700 éves épületről volt szó, ami egy 3900 méteres hegy tetején állt, kitéve a Himalája összes létező viszontagságának. Hat év alatt az önkéntesek mégis újjáépítettek egy beomlott emeletet, felhúzták Kőrösi Csoma egykori szobájának kidőlt falát, megrogyott oszlopokat cseréltek ki, és bevakolták a külső falakat. Úgy nézett ki, idén lezárul a munka.

21 komment

Milyen autót tolni a Mont Blanc tetején?

2014.07.31. 12:14 Földes András

A Himalájában építészeket kereső tudósítónk elmondja, mi az, ami benne van a világ 75 legjobb dolga  közt, majd kiköpi a tüdejét. Helyszíni tudósítás.

Hogy kerültem ebbe a helyzetbe? Egy szakadt dzsipet toltam negyedmagammal, a hideg szél porral tömte tele az orrom, miközben a tüdőm majdnem kiszakadt. Ami egyébként érthető volt, mert a fentiek 4450 méteres magasságban zajlottak. 4450 méter nagyjából Európa legmagasabb hegyének magassága, bár nehezen lehettem volna távolabb a Mont Blanctól: a Himalája közepén voltam, ahol ebben a magasságban még utak vezetnek. Burkolatlan, sziklás, vízmosásoktól szaggatott, de terepjáróval mégis járható utak.

csoma1.jpg

De miért én tolom a tonnás vasat, amikor elvileg annak kellene szállítania engem? Van egy hosszú-, és egy rövidtávú magyarázat. Rövid leszek.

8 komment

Megmozdul a jég

2011.05.09. 14:43 Földes András

A Csoma-projekt utolsó jelentésében megmutatjuk azokat a jeleneteket, amik nem álltak össze a szövegből vagy a fotókból. A kétrészes filmnél többet már csak akkor tudnánk a kedves olvasó elé tárni, ha legközelebb magunkkal visszük.

A film első részében megismerkedhetünk a bizonytalan magyarokkal és vidám tibetiekkel. A végén váratlanul kérdéses lesz a túra kimenetele.  

 

A Hülyeség nem segít legyőzni a Himaláját című fejezetből pedig kiderül, hogy ész nélkül az ember csak egy valóságsóban lehet sikeres, a hegyekben semmiképpen. De nem szpoilerezünk, maradjon titok, hogy túléltük-e a kalandot, vagy örökre ott maradunk a fagyos bércek közé zárva.

3 komment

Ladakh visszatér

2011.03.19. 11:43 Földes András

 Testvérblogunk még mindig úgy érzi, Ladakhban jár, és emlékposztokkal idézi meg az idilli mínusz 20 fokban tapasztaltakat. Ebben a posztban a kiürült város, a buddhizmus és a házibulik közt találja meg a titkos ösvényt.

Buddhizmus és házibuli

Nem gondoltam volna, hogy a buddhizmus központi elvének, az ürességnek a megértéséhez éppen Nyugat-Tibet fővárosában járva kerülök közel. Leh ugyanis ismert arról, hogy a Himalája közepén fekszik, tibeti buddhisták lakják, akik napjaikat türkizékszerek, álrégi templomi festmények és hamisított túrafelszerelések árusításával, továbbá hostelek és netkávézók működtetésével töltik. De nem találkoztam olyannal, aki a vidám szemlélődésen vagy a serény imamalomforgatáson túl a buddhizmus filozófiájával hozakodott volna elő.

foldesandras: sP1050958

A teljes poszt itt olvasható >>>

 

Szólj hozzá!

Végre szmog

2011.02.25. 20:37 Földes András

A Himalája olyan tulajdonságokkal bír, mintha eredetileg a Micimackó című regénybe tervezték volna. Az utazó a hegységben járva egy idő után észreveszi: a csúcsok közé vezető út sokkal könnyebb, mint az, amelyik kifelé visz onnan. Pont mint Nyuszi lakása. Utunk Zangla faluig olyan könnyed séta volt a jégen, hogy nyilvánvaló volt: a hegység rémtörténeteit azok az utazók költötték, akik már nagyon unták a békés spacírozást.
 

dalai lamer: saacsedar01 148

A nehézségek a kifelé vezető úton kezdtek szaporodni. Először a folyó vize emelkedett meg annyira, hogy több napos várakozás, vagy a faluban töltendő tél rémképe jelent meg előttünk. Később következett a már részletezett, veszélyes, és még annál is feleslegesebb túra egy kietlen fennsíkra. Majd végül, amikor mégis átkeltünk a combig érő, jeges vízen, eleredt a hó.
 

dalai lamer: acsedar01 114

Nézze meg az út legvégét nagy képekben >>>
 
A havazás nem csak a fotóinkat tette tönkre azzal, hogy a lélegzetállító sziklafalak, hegycsúcsok és szikrázó jég világa olyan lett, mintha egy rajzlapon sétálgattunk volna.

15 komment

Ész nélkül a Himalájában

2011.02.23. 14:02 Földes András

Vajon nem volt elég másfél hét a téli Nyugat-Tibetben ahhoz, hogy átvegyem a helyi életritmust? Vagy a nyugati és keleti világkép ellentétével szembesülök éppen? Az elméleti kérdések akkor vetődtek fel bennem, amikor már megismertem a téli Ladak európai ésszel nehezen felfogható életritmusát, és túlélve a lassulással járó sokkot, elindultunk vissza a befagyott folyó jegén, a civilizációba. Túránk egy pontján azonban eltűnt a jég, meredek sziklafalak határolták csak a jégkását pörgető folyót. Vezetőnk, Szonam pedig közölte, sajnos nem lehet tovább menni.
 

dalai lamer: xcsedar01 068

A sziklafalak előtti kiszélesedésen vagy 30-40 ladaki várakozott már. Tüzek körül üldögéltek, teáztak, leveseket kanalaztak a csomagjaiknak dőlve. Békések voltak, mint a svájciak a Genfi tó partján, akik tudják, hogy még van hat és fél percük a kishajó érkezéséig.
 
„Hogy megyünk tovább?” – kérdeztem nyugodtan, amire Szonam a mindjárt-itt-a-kishajó hangsúllyal közölte, hogy meg kell várni, amíg lejjebb megy a víz. Akkor átjuthatunk. Valóban, a vízfelszín alatt kivehető volt a következő jégréteg, és azt is tudtam, a csadaron nem szokatlan, hogy időnként bele kell gázolni a vízbe. Az azonban nyilván nem mindegy, hogy térdig, vagy derékig merül az ember a jégtáblák közé, és az sem, hogy percekig, vagy egy fél óráig tart a lábak hibernációja. Logikus tehát, várni kell, amíg csökken a vízállás.
 

28 komment

Hogyan fogjunk könnyen hópárducot?

2011.02.22. 09:32 Földes András

 A hópárduc a világ egyik legvédettebb állata, amiről egyedül a ladakiakat nem értesítették. Ők ugyanis állítólag hetente találkoznak a legendás ragadozóval legelésző háziállataik körül.

dalai lamer: hoparduc

Így néz ki egy kesztyű a hópárduc lábnyoma mellett

Hogy ez igaz-e, a helyiek mágikus realista elbeszélési stílusa miatt nem tudható, de az tény, hogy túránk során három alkalommal is láttunk tenyérnyi méretű, egyértelműen macskaféléhez tartozó lábnyomokat. Amelyek vagy párduc méretű házimacskától, vagy párductól származnak. Mindkét esetben érdekes. 

13 komment

Paradicsom helyett gyerekek a tibeti üvegházban

2011.02.20. 08:20 Földes András

A világ kedvező irányú átalakítása miatt fontos lenne tudni, honnan jött az ötlet, hogy a világtól elzárt Zangla falucska néhány köztiszteletben álló férfija társaságot alakítson, majd ezt ne közös ivászatok szervezésére, számlagyártásra, esetleg állami pénzek lenyúlására használja fel, hanem iskolát alapítson.
 

foldesandras: sazangla 138Iskola a nejlon mögött, további képekben

Ladakhban a tél különösen hosszú, öt hónap, ezért az iskolákban sem átlagos síszünetet tartanak. A kéthónapos pihenés elsőre jól hangzik, de ha ezt egy olyan helyen kell eltölteniük a gyerekeknek, ahol nappal mínusz 10 fok körül van a hőmérséklet, nincs áram, viszont a házak egyetlen szobájában van fűtés, a szünidei programlehetőségek erősen limitáltak. És bár a nebulók számára szerencsére a drogozás sem biztosít elfoglaltságot, a férfitanács ezt nem tartotta elég megnyugtatónak, ezért téli iskolát alapítottak.
 
A szülői munkaközösség összeszedett a falu gyerekes családjaitól 60 ezer rúpiát, ehhez szereztek még ugyanennyit a kormánytól, majd felbéreltek hat tanárt a szünet két hónapjára. Háttérinformáció: 60 ezer rúpia 300 ezer forintnak felel meg. Az összeg nagysága érzékelhető, ha tudjuk, Indiában egy kiadós ebéd egy kellemes kifőzdében megvan 40 rúpiából, azaz 200 forintból. A téli iskola kifundálói pedig nem a Himalájába költözött bohém egyetemi tanárok és várost elhagyó naiv művészek, hanem helyi, többnyire írástudatlan parasztok.

32 komment

Tudjuk, mit csinálnak a tibetiek télen

2011.02.18. 16:30 Földes András

Gyorsan megkaptam a választ a blogindító kérdésemre, ahhoz képest, hogy három napig gyalogoltam a befagyott Zanszkar folyó jegén, két repülőutat is megtettem, előtte pedig napokig készültünk és csomagoltunk otthon. Mindezt azért, mert nem tudtam elképzelni: mit csinálnak az emberek a Himalája mélyén, egy olyan helyen, ahol nincs áram, folyóvíz, gáz és főleg internet. 
 
dalai lamer: sacsedar01 277
 
Fél nappal azután, hogy megérkeztünk végcélunkhoz, az apró Zanga faluba, már tudtam a megoldást. Semmit.
 
Míg Zangla nyáron aratóktól, cséplőktől, különböző dolgokat cipelő emberektől mozgalmas (a mozgalmasat itt azonban ne úgy gondoljuk, ahogy mondjuk a Sziget az), télen a falu olyan üres, mint egy veszternfilmben. Szamarak, kecskék és jakok bóklásznak a néptelen utcákon. És mit csinálnak eközben a zanglai lakosok? Üldögélnek.
 

dalai lamer: saP1050680

Kattintás után nézzen körül egy tibeti faluban >>>
 
Napközben a déli házfalak népszerűek, ahol hátukat a meleg falnak vetve ülnek, és beszélgetnek, fonalat sodornak, de még inkább az imamalmukat pörgetik. A sápatag nap eltűnésével ugyanez folytatódik, csak a házak egyetlen fűtött szobájában, a kályha körül. Az ugyan nem igaz, hogy nincs áram, mert a napelemek révén minden szobában pislákol néhány órát egy energiatakarékos izzó, de ez csak annyit emel a komforton, hogy jobban látszik a szobák puritán berendezése.
 

34 komment

Ne szóljatok a szüleimnek

2011.02.17. 11:39 Földes András

"Mégis csak remek dolog a civilizáció" - gondoltam, ahogy rápillantottam a strapabíró acélból készült hágóvasaimra, amelyek alatt a folyó tombolt. A kettő 10 centi távolságra lehetett egymástól. Pedig már kezdtem azt gondolni, a civilizációs vívmányok feleslegesek, hiszen a ladakiak űrtechnológiás felszerelés nélkül is túlélnek. Igaz, vezetőinkkel nagyjából egy idősek voltunk, viszont a civilizációs vívmányok tartós hiánya miatt ők 10 évvel idősebbnek néztek ki. A meggyötört arc ugyanakkor divat kérdése is, Danny Trejo milyen jól megél belőle például. 
 

dalai lamer: sacsedar01 076

Civilizációkritikus véleményem előző este teljesedett ki egyébként, amikor egész napos gyaloglás után elértünk egy folyópartra épült kis házat. Az építmény erős érve lehetett volna a fejlődés ellenségeinek, már ha ők nem részesítenék előnyben a dél-india tengerpartokon ördögbotozást a hideg hegységekben gyaloglással szemben.
 
Az épületbe lépve az első Terminátor egyik jelenete rémlett fel, amelyben bepillantunk a jövő embereinek nyomortanyájába. A szűk folyosóról nyíló cellákban emberformájú árnyak ültek a földön, kaparó füstben, és gyanús összetételű leveket kavargattak. Ahogy Szonam a mi kamránkban is beindította benzinfőzőnket, elfelejtettem a széles himalájai tájat, és egyből úgy éreztem magam, mint a Blaha Lujza téren, csúcsforgalom idején.
 
A szmog némi meleget is termelt, nem annyit, hogy pólóra vetkőzhessünk, ám a hidegre kifejlesztett hálózsákjainkban már izzadtunk, mint az egyszeri kalauz a buszgarázs illegális szaunájában. Bár egy ilyen éjszaka után jegyet kezelni nehéz, a hideg levegőn gyaloglás hatékonyságát nem rontotta, különösen, hogy az egész éjszakás forgolódás után alig vártuk az indulást.

10 komment

Űrtechnológia segít túlélni az ordító fagyot

2011.02.15. 12:11 Földes András

Télen a Himalája végtelen bércei közt nem ritka, hogy mínusz harminc fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Sőt, vannak olyan helyek, ahol már higanyszál sincsen. Érthető, hogy az utazó csak speciális felszerelések segítségével bírkózhat meg az extrém körülményekkel és emberfeletti kihívásokkal.
 
Hogy olvasóinkkal is érzékeltessük, milyen körültekintő felkészülést igényel egy túra a befagyott Zanszkar folyó jegén, alább ismertetjük a legfontosabb felszereléseket.
 
A nyugati felfedező túlélőszettje
 

dalai lamer: quelle01

  
1. Sapka dupla poláranyagból, szélálló réteggel
2. 100 százalékos UV-szűrésű magashegyi napszemüveg
3. Kabát szél és csapadékálló, ugyanakkor lélegző anyagból
4. Három alsó réteg: rövid- és hosszúujjú nedvelvezető alsóruházat, vékony pulóver szélálló- lélegző anyagból
5. Közepes vastagságú, szélálló anyagú, de jól szellőző kesztyű, tenyerén bőrerősítéssel
6. és 8. Szuperkönnyű, karbon trekkingbotok
7. Nadrág duplavastagságú és szélálló poláranyagból
9. Magashegyi bakancs sziklamászásra is alkalmas talppal és high tech béléssel
10. Hágóvasak jégmászásra is alkalmas frontfogakkal
 
A helyi vezető túlélőszettje
 

31 komment

Pánik és eksztázis a barlangban

2011.02.14. 08:54 Földes András

Egyértelmű volt, hogy a túlélés a gyorsaságunktól függ. Szonam és Lacok az egész napos gyaloglás után megállt a jégfolyás egy jeltelen pontján, és jelezte, itt éjszakázunk. Értetlenségünket látva a sziklafalra mutattak, amelynek alsó részén egy tágas kőfülke sötétlett. Alkonyodott, amikor hátizsákjainkat ledobáltuk a barlangban, érezhető volt, hogy esik a hőmérséklet. Cselekedni kell.
 

dalai lamer: sdcsedar01 123Lerohantam vízért a jég széléhez, Balázs és Tibor közben beindították a főzőket. Miközben főtt a tea és a zacskós tésztához a víz, újabb rétegeket húztunk magunkra szélálló pulóverekből, speciális vízelvezető anyagokból és gyapjúból. "Még azelőtt el kell készülnünk, hogy kritkus pontra zuhan a hőmérséklet" - mondta egy Michelin bábu az én hangomon, és magára erőltetett még egy pehelykabátot is.

Kiterítettük hőszigetelő matracainkat, amelyek láttán egy Nasa-mérnök is csettintett volna, majd nekiláttunk elkortyolni a forró teát. Ekkor néztünk fel először az összehangolt cselekvéssorból, vezetőink ugyanis nem kértek teát. Igyuk meg nyugodtan, ők előbb tüzet raknak. Csak kóstolót fogadtak el a makaróninkból, inkább békésen teáztak, míg mi kanalaztuk a bolognait.

"Szeretnénk majd a rízsből, amit csinálnak?" - kérdezték, amire mi ingattuk a fejünket, hogy köszönjük, de energiadús vacsoránk után képtelenek lennénk. A túlélés biztos tudatában hanyatlottam a pehely hálózsákomba, ahonnan bizarr kép tárult a szemem elé.

Mintha szervezési problémák miatt véletlen két különböző film forgatását szervezték volna ugyanarra a helyszínre. Az egyikben űrfelszerelésnek tűnő eszközökkel, UV-narancs színű ruházatban, aerodinamikus kivitelű kütyükkel küzdött néhány bátor fiatal a téli Himalája extrém körülményei közepette. A másikban két barátságos parasztember ült kirándulós hálózsákjaikon egy takaros szalonnasütő tűz mellett, és miközben ismeretlen helyről gyűjtött fákat pakoltak a bugyogó edény alá, nelkiláttak csirkét aprítani.

17 komment

Berlusconi a jégen

2011.02.13. 09:42 Földes András

Amikor az ember először lép egy himalájai folyó jegére, nem tud másra gondolni, mint hogy négy méter mély és jéghideg folyó rohan a talpai alatt. Különösen, hogy a jég koránt sem a korcsolyapályáról vagy a téli Balatonról ismert tömör és kemény dolog. Ropogott, kattogott  és nyekergett minden lépésem alatt. 
 

dalai lamer: sbcsedar01 169"Nem kell félni, ez csak a felső réteg, alatta kezdődik a vastag jég." "Ezek a csíkok mind egy hét hízást jelentenek" - mutattak az erezett felszínre. Hamar kiderült, hogy a két ács úgy ismeri ki magát a befagyott Zanszkáron, mint én a Körúton. Tudom, mikor lehet még átszaladni a piroson, és melyik megálló felé induljak el, ha a távolban már látszik a villamos.

A ladaiaknak egyébként valóban azt jelentette a folyó, mint nekem a Körút. Leszámítva, hogy nehezen elképzelhető, az Oktogon és környéke bárkinek is olyan felszabadító élményt okozzon, mint nekünk az, amikor a meredekfalú kanyonban kanyargó folyón gyalogoltunk, felettünk a téglavörös, okker és mélyzöld sziklafalakkal.

11 komment · 1 trackback

Búvárruha nélkül a befagyott folyón

2011.02.12. 09:38 Földes András

 Nem bíztunk a vezetőinkben. Leginkább nélkülük indultunk volna el, hármasban, már persze ha tudjuk, hol kezdődik a folyó, milyen vastag rajta a jég, hol szokás éjszakázni, és mi a bevett módszer akkor, amikor az ember nyakig merül a jeges vízbe. Úgyhogy alkudozni kezdtünk a 10 napos túra áráról, noha világos volt, hogy nem vezetőink fognak megmenteni minket a fagyhaláltól. Végül is két jóravaló tibeti parasztemberről volt szó, akik a túra végpontjáról, Zangla falucskából gyalogoltak elénk a kihalt városba. 

Egyetlen reményem, hogy azért ők maguk is idejutottak valahogy a jégen, hamar szertefoszlott. 
 

dalai lamer: aIMG 7679

Minden kapható egy extrém jégtúrához

"Ice good?" - kérdeztem a környéken oly kedvelt gyarmati angolsággal, amire Szonam, az ács és Lacok, a falusi mindenes egyszerre bólogatott: "Ice very good." High tech bakancsainkat látva elismerően bólogattak. "Nagyon meleg." "Jó lesz a túrára?" "Nagyon jó." A közös bevásárlásnál ők maguk ugyanakkor fekete gumicsizmákban jelentek meg, amikről csak mellékesen derült ki, hogy a jégtúra elengedhetetlen felszerelései. A jégen néhol átbukik a folyó, és akár kilométereket is kell gázolni a fagyos jégkásában, mesélték, amikor arról áradoztam, hogy milyen remek lesz napokig sétálgatni a türkizkék jégen.

12 komment

Trópusi viszonyok a Himalájában

2011.02.11. 10:13 Földes András

 Amikor húsz óra utazás, majd félnapos ájult alvás után kiléptünk a Himalája közepi Leh utcáira, rögtön elfelejtettük küldetésünk nemes céljait. Hogy egy befagyott folyó jegén akartunk elgyalogolni Kőrösi Csoma egykori lakhelyére, megismerve a tibetiek évszázados vándorlási technikáit. Majd 11. századi freskókat kutatunk fel egy távoli, elhagyott erőd mellett.

dalai lamer: saIMG 7668

Nézzen még képeket a turistátlanított Lehről >>>
 
A két éve megismert himalájai város kizökkentett minket. Köze sem volt egy átlagos Indiana Jones-helyszínhez, ahol a környező falvakból érkezett tibetiek, zajos indiaiak, nyugati hippik és szafariöltözékes kalandturisták gázolnak a brutális teherautók és dzsippek füstjében. A kristálytiszta levegőt egyedül egy szemétből rakott tűz kesernyés füstje oldotta, körülötte néhány vastag takarókba burkolózott tibeti állt, néhányan lézengtek még  a délutáni félhomályban. A széles főutca üzletei mind zárva, és úgy festett, egy pesszimista közeljövős scifi forgatásába keveredtünk, ahol a forgatókönyv szerint pár emberen kívül csak csapzott kutyák és szamarak hordái élték túl a rejtélyes kataklizmát. 
 

13 komment · 1 trackback

Mit csinálnak a tibetiek, ha tényleg hideg van?

2011.02.10. 09:35 Földes András

 Mivel töltik az idejüket az emberek ott, ahol fél évig tart a tél, kinn mínusz 40 fok van, benn viszont nincs áram, folyóvíz, sőt, wifi sem. A helyzetet még elképzelhetetlenebbé teszi, hogy ezen emberek egy olyan faluban élnek, ahová nyáron is csak dzsippel lehet eljutni, télen pedig gyalog, mégpedig egy befagyott folyó jegén, 3-4 napos gyaloglással. Mindez ráadásul egy Borsodnál is távolibb helyen van, a Himalája közepén.

 
A fenti egyszerű, de egy nagy sávszélességű helyről mégis nehezen megválaszolható kérdés indított el Nyugat-Tibetbe, annak a falunak az irányába, amiről három éve már tudósítottunk. (Az első út története röviden itt >>>)  2008 nyarán egy hűtőszekrény méretű, 60 kilós elektrokinetikus műalkotást vonszoltam keresztül Indián, hogy hol kafkai, hol Indiana Joneses kalandok után elhelyezzük egy 600 éves tibeti erődben.
 
Amit raknak nyáron, leomlik télen?
 
Ez az erőd volt egyébként téli expedíciónk másik résztvevőjének célja. Irimiás Balázs vezeti azt a fiatal magyar építészekből és önkéntesekből álló csoportot, amely az évszázadok alatt romlásnak indult erőd felújításán dolgozik. Bár a négyszintes erőd több ezer kilométerre fekszik a Kárpát medencétől, és hosszú ideje lakatlan, mégis a magyar kalandturisták egyik búcsújáró helyévé vált, köszönhetően annak, hogy 1823 és 1824 között ott dolgozott tibeti-angol szótárán a legendássá vált tudós és utazó, Kőrösi Csoma Sándor. 

55 komment

Óriás mobilszoborral a fél világon keresztül

2008.10.09. 02:09 Földes András

Csak egy órát kellett eltöltenem Kőrösi Csoma Sándor egykori tibeti szálláshelyén, a 3700 méter magasan fekvő erődben, hogy nyilvánvalóvá váljon: egy középkori tibeti erőd restaurálása nem szimplán építészeti feladat, hanem legalább annyi benne a politika, a magashegyi túrázás, a néprajz, a nyomozás és a segédmunka. Ezek mellett ott volt még az általam gerjesztett tényező, a műtárgyinstallálás is.

 

A célterületre, Észak-India hegyei közé ugyanis különleges megbízatás révén kerültem. Egy imamalomra emlékeztető kinetikus-elektronikus installációt kellett az alkotók, a Kitchen műhely megbízásából a helyszínre juttatnom. Hetekig tartó utam alatt úgy éreztem, egy hatvankilós, üvegbetonból, kerékpáralkatrészekből és LED-ekből álló szerkezettel átszelni a világot majdnem akkora vállalkozás, mint összeállítani a világ első tibeti-angol szótárját (Tudtad-e? Az első tibeti-angol szótárt Kőrösi Csoma Sándor állította össze, részben a témánkat képező zanglai erődben. Többet a híres utazóról itt >>>). A helyszínen azonban rájöttem, hogy tévedtem. Még a XV. századi tibeti erőd felújítása is az én feladatom előtt van a sorban.

A teljes cikket itt olvashatja el>>>

1 komment

17 év Tibetben

2008.09.26. 10:57 Földes András

A Kedves Olvasót nyilván a fene eszi, hogy végre megtudja, mi pontosan a mobilszobor társaságában átélt, embert próbáló kalandok, a fél világot átívelő utazás apropója. Miért vívott küzdelmet a szerző vámosokkal, a taxis maffiával és az elemekkel. Szóval mi is zajlik pontosan Kőrösi Csoma egykori lakhelyén, az indiai Tibetben magasodó erődben? Mit csinál ott egy csoport lelkes magyar (és egy darab francia) építész? Milyen állapotban van az erőd, és valóban összedőlés fenyegeti-e egy részét?

 

A Nyájas Olvasó azonban most sem fog választ kapni e kérdésekre, mert a fentieket nemsokára az Index hasábjain fejtjük ki, rengeteg képpel, háttér-információkkal, továbbá pletykákkal a zanglai királyról.

Blogunk utolsó posztjában az erőd tágabb környezetével, magával Ladakkal (angolul Ladakh) foglalkozunk, azzal a tartománnyal, amely évszázadokig élt a világtól elszigetelten, a Himalája láncai közt. És amely alig néhány év alatt odáig jutott, hogy jelen sorok írása közben a helyi kávézóban egyenesen a Wham együttes Last Christmas című számát játsszák végtelenítve, a croissant és malai kofta felett összegyűlő közönségnek.

 

Ezen a ponton hagyjuk el a hivatalosságot kölcsönző többes számot, hogy a téma kapcsán személyesebb vizekre evezzünk. Tizenhét éve, 1991-ben jártam ugyanis először a vidéken, és így tapintható, milyen léptékű változáson ment keresztül az indiai Tibet e rövid idő alatt. A változás nem csak önmagában érdekes, hanem azért is, mert az erőd felújítási projektje, és a high tech imamalom is hozzájárul a megdöbbentően gyorsan zajló folyamathoz.

A tradicionális kultúra látványos átalakulása ugyanis alig két-három évtizede kezdődött. Ladakh és egész Tibet évszázadokon keresztül változatlan módon működött, köszönhetően megközelíthetetlenségének, és Eldorádót távolról sem ígérő viszonyainak.

 

 

A nyolcvanas években erre tévedő utazó nem nagyon láthatott más szokásokat, viseletet, építkezési stílust, mint Kőrösi Csoma. A kémény nélküli, csak füstkivezető nyílással ellátott házakkal, amelyekre Csoma panaszkodott, mindenfelé találkoztam 1991-ben is. A helyiek vidéken a tradicionális ruhát, a kaftánszerű öltözéket hordták, és ugyanúgy sós jakvajas teán, és az abba áztatott árpaliszten, azaz campán éltek, mint a középkorban. A szűkös erőforrások, a kevés megművelhető föld, a ritka csapadék, a több hónapos otthon ülésre kényszerítő tél ugyanis konzerválták a viszonyokat. Látványos fejlődésre nem volt lehetőség, a tibetiek annyit termeltek, amennyit fel is éltek. A kiterjedt szerzetesi rendszer is a népesség még élhető szinten tartása miatt alakulhatott ki. A családok legalább egy fiúgyereket szerzetesnek adtak, ezzel növelve az egy négyzetméterre eső megvilágosodottak számát, csökkentve ugyanakkor az újabb gyermekeket nemző populációt.

 

Az érintetlen viszonyok miatti lelkesedésemet csak az csökkentette, hogy Lehen kívül nem lehetett élelmet (sem mást) vásárolni, mert a falusiaknak nem nagyon volt semmijük a campán kívül. A campára viszont szükségük volt, primer élelmezési célból. Így a környéken túrázva heteken át a hátizsákomban cipelt szűkös készletemen, levesporon és kekszen éltem, amit a maga bizarr módján egy-egy pohár sós, jakvajas tea fűszerezett.

A helyiek számára feltétlenül pozitív változást meglepő módon nem a turizmus, hanem a háború indította el. A kietlen vidék ugyanis India, Pakisztán és Kína közti határviták forrása. Pakisztán időnként megpróbálkozik a határ eltolásával, legutóbb, 1999-ban rövid időre el is foglalta a régió egyik fontos, bár rendkívül lehangoló városát, Kargilt.

 

India nem a civilizáció terjesztésének szándékával, hanem katonai okokból vágott bele a lehetetlen feladatba, hogy utakat építsen Ladakban. Először kelet-nyugati irányban összekötötték Srinagart Leh-vel, azaz Kasmírt Ladakkal. Később pedig észak-déli irányban Leh és Manali közt építettek ki utat.

A Himalája állandóan omló, mozgó, csuszamló hegyei közt ásott, robbantott, fúrt utakat látva az utazó megérti, miért számított a világ végének évszázadokig Tibet. Ezek az utak soha nem készülnek el teljesen. A kőomlások, vízmosások romboló hatása miatt elképesztő állapotok közt élő indiai munkások dolgoznak folyamatosan a különböző szakaszokon. Az utazás még a modern közlekedési eszközökkel is lassú és fáradtságos, viszont a 4-5 ezer méteres hágók közt zötyögve senkinek nem jut eszébe, hogy egyszerűen két pont közti táv leküzdéséről van szó. A legolcsóbb állami buszon utazva is úgy érezhetjük magunkat, mintha egy magashegyi szafarira fizettünk volna be.

 

A civilizáció azonban a szafarikörülmények közt is remekül utazik, így a két közlekedési folyosó, majd a repülőtér megnyitásával felgyorsultak az események Ladakban. A katonai nyomvonalakon kalandvágyó külföldiek érkeztek a régió felderítésére.

Utazóktól hallottam, hogy a hetvenes évek végén Leh egyetlen utcából, és néhány rizst, sót, cukrot, műanyageszközöket áruló boltból álló település volt. Mára a város szépen halad a katmanduizálódás útján: sorban állnak a pizzériák, a helyi ételeket nyugati módon tálaló helyek, a hegymászóboltok és szuveníresek. Lehbe tavaly 50 ezer turista látogatott el, és több mint felük már belföldi, a gazdagodó indiai középosztályból került ki.

Hogy érzékelhető legyen a szám, a csak a turistaszezonra érkező munkásokat is beleszámolva nagyjából ugyanennyi Leh lakossága nyáron.

 

A helyiek legtöbbje már levetette a tradicionális ruhákat, nem pörgetnek tömegek imamalmokat az utcán, és vályogházak helyett is inkább betonból építkeznek.

Az érzékeny turistát azonban csak addig zavarja a veszternizálódás, amíg saját gyomrán nem érzi a tradicionális kultúra bizonyos jellegzetességeit. A felújításra szoruló erőd közelében, Padum városában döbbentem rá 17 éve, hogy hiába küzdöttem át magam a Himalája láncain, egy hete tartó éhezésemnek még nincs vége. Instant levesen kívül Padumban sem lehetett nagyon élelmet kapni, így további tíz nap volt, mire kezemben tarthattam az első zöldséges momómat.

 

A napokban ugyanezen a helyen viszont sokáig tanakodtunk, hogy az Ibexbe, vagy a szemközti, helyiek által favorizált étterembe menjünk-e. Az igazi változást azonban házigazdánknál, a zanglai családnál láttuk, ahol minden nap került zöldség, krumpli és édes tea az asztalra, míg két évtizede nem hogy paradicsom, de cukor sem volt, hiszen a helyiek annyit termeltek, amennyit el is fogyasztottak, így pénzük sem volt, amiből ilyen luxuscikkeket, vagy akár gyógyszert vehettek volna.

Ma sorban épülnek az utak az eddig csak szamárra vagy gyalog járható ösvényeken. A Zangla falucskát Leh-vel összekötő, eddig 460 kilométeres, magas hágókon átívelő út helyett már épül a szűk folyóvölgyben vezetett, de csak 160 kilométeres rövidítés (jelenleg 50 kilométerig kész).

Persze zavaró, hogy a népszerűbb túraútvonalakon, egymástól egy napi járóföldre sátrak állnak, ahol a helyiek teát, kekszet, csokit és kólát árulnak. És ezzel együtt megjelentek a szeméthalmok is a távoli hegyekben. Eközben az őslakók azonban megengedhetik maguknak, hogy a gyereküket leh-i iskolába járassák, hogy tápláló ételeket egyenek, sőt, akár kórházba is utazzanak, ha szükséges.

 

Egy évtizedek óta hegyivezetőként dolgozó ladaki férfi azt mondta egy hosszú buszúton, hogy régebben az emberek fizikailag szenvedtek többet, ma pedig a szenvedés áttevődött belülre, a lelki dimenziókba. Mert a helyieknek van már ugyan nagy házuk, de nincs idejük együtt lenni a családjukkal, és van elég ételük, de nincs türelmük élvezni. Én azonban inkább a továbbra is erős buddhista értékrend megnyilvánulását hallottam ki a mondataiból. Vajon Ön a tradicionális ruhák viselését, vagy a megfelelő egészségügyi ellátást választaná, ha dönteni kellene a saját életéről?

Mielőtt azonban módosítaná repülőjegyét Floridára, gyorsan megjegyzem, hogy Ladak az elkövetkező években sem lesz széles utakkal, plázákkal és nyugdíjasokkal tömött turistaparadicsom. Egyrészt a szép új jövő még olyan távol van, hogy Zangla és környéke az év felében csak gyalogúton közelíthető meg, mégpedig a befagyott folyó jegén. A katonaság pedig helikopterszolgálatot működtet, szabálytalan időközönként, nagyjából havonta keresve fel a vidék főbb településeit, hogy élelmet dobjon le, vagy kórházba szállítsa a betegeket.

 

A civilizáció terjedésének úgy tűnik egyébként még jó ideig határt szab a tél. Az utak bármilyen minőségűek is, járhatatlanok lesznek a hó miatt, a helyiek egy része délre költözik, a többiek pedig visszahúzódnak a házaikba, ahol élénk szocializálással és bulizással töltik el a fagyos időszakot. A viszonyokra pedig jellemző, hogy az észak-déli közutat váratlan sebességgel elborító havazás miatt jelenleg 3-400 buszon, dzsipen és teherautón utazó külföldi és ladaki rekedt két magas hágó közé, néhányan egy lavina áldozatai lettek, a túlélők pedig várják, hogy az elemek lehetővé tegyék a menekülést.

4 komment