HTML

Fő támogató

quantis.jpg

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Ezek a legforróbb pletykák Tibetből

2014.08.08. 08:11 Földes András

Ha nem érdekli a bevezetés, csak a szaftos történetek, kérjük szkrollozzon a poszt második részéhez.

A zanglai palotarestaurálás és iskolaépítés nem aprólékos tudományos munka eredményeként indult. Ha így lett volna, akkor ma valószínűleg nem építkezésről, vagy a helyiekkel és a körülményekkel vívott küzdelemről számolnánk be, hanem néhány remek tanulmányról, amely neves, de szűk körben forgatott szaklapokban jelentek meg. Az ötlet véletlenül jött, egy himalájai biciklitúrán, amikor Irimiás Balázs építész, és barátnője, Nagy Olga elvetődött Zangla falucskába, leírások alapján megtalálták Kőrösi Csoma egykori lakhelyét, és látták, hogy az milyen lerobbant állapotban van.

aIMG_1831.jpg

Hat év alatt a néhány építész által indított projekt szezononként 30 önkéntest megmozgató munkává nőtte ki magát. Ráadásul már nem csak magyarok vannak a buliban. Dolgozik néhány indiai lány gazdag bombayi vagy delhii családokból, akik itt akarnak közel kerülni ahhoz az indiai valósághoz, amelyben nincs mindenkinek ipadje, autója, és jó diplomája. Csatlakozott egy olasz építész, és nyilván sok magyar.

Hogy mit csinál ennyi ember a világ háta mögött?

  • Téglát vetnek
  • Az iskolát építik
  • Az erőd falait javítják

És már van egy csomó új feladat:

  • A helyi iskolában tanítanak
  • Interjúkat készítenek a helyiekkel, hogy feltérképezzék a közösség helyi viszonyait
  • A király feltáratlan könyvtárának nyomatait fotózzák, és fordítják
  • A palota környékének régészeti feltárását készítik elő

Oké, ez mind igaz, de mégis csak olyan leírás, mintha Semjén Zsolt cenzúrázta volna. Mert ezen kívül mit csinál egy csomó ember, ha összezárva él valami izolált helyen? Operát ír, a világbéke receptjén dolgozik, költeményeket szaval? Nem. Hanem kavar.

Megérkezésemkor egy csomó embert láttam a tibeti család ebédlőjében. A szőnyegeken ültek, és a vacsorát, az örökös rice and dhalt kanalazva arról beszéltek, hogy ki min dolgozott, ki mikor menne be a közeli, csak 50 kilométerre fekvő Padumba, ahol netezni fog, ha éppen lesz net (sosincs), vagy ki milyen ételt készítene, ha a környéken főznének mást, mint rizst és a dhalnak nevezett lencsét.

Ez teszi emberré az embert

Néhány nappal később, magánbeszélgetések útján viszont már tudtam, hogy a pedáns felszín alatt nagyon is működik az emberi közösségek legfontosabb összetartó ereje: a pletyka, és a kavarás. Ez nem valami magyar tulajdonság, mert például amikor az első Mars expedíciókat szimulálták, akkor az egy évig összezárt kis közösség minden tagja sorban összeszűrte a levet minden más taggal, a matematikai lehetőségek keretein belül, és ugyanígy végigjátszották a barátságok és ellenségeskedések összes lehetséges variációját.

saIMG_1833.jpg

Zanglábana a fenti képletet bonyolította, hogy az összezárt társaság körül ott élt a szélesebb, de szintén a hegyek közé szorult tibeti közösség is. Most képzeljenek el 400 tibetit és 30 magyart egy nyárra összezárva.

A közösség két részre osztható. Akik a pletykákat hallgatják, terjesztik. És akik gyártják az alapanyagot. Sajnos én az előbbibe tartozom, így jobb híján a legzaftosabb legjobb történetekből nyújtok át egy csokrot a Kedves Olvasónak, aki nyilván Tibet és az építészet miatt kattintott, de ha már itt van, talán elolvassa.

Romantika, dráma, macsizmó

Az egyik emlékezetes, romantikus eset egy magyar önkéntes és a szegény falusi család lánya közt zajlott. A fiú beleszeretett a lányba, és viszont. Bár a család szegény volt, a lány mégis rendes nevelést kapott, tanárnőnek tanult a közeli nagyvárosban, ahonnan nyárra tért haza. A kulturális különbségek ellenére a kapcsolat egy nyáron át virágzott, sőt, következő évben már arról volt szó, hogy a lány Európába költözne. A család és a körülmények azonban máshogy akarták. A lányt férjhez adták egy tibeti férfihoz, akit gyorsan meg is ajándékozott egy gyermekkel. A boldogság, ha ugyan az volt, csak rövid ideig tartott, mert a férfi meghalt, a lány pedig most egyedül neveli gyerekét a faluban. A építész nem tért vissza sem Zanglába, sem Európába: nem találva megnyugvást, harmadik világbeli országokban vállal munkát. Jelenleg valamelyik afrikai országban építészkedik.

Drámaibb annak a lánynak a története, aki szakítása után érkezett meg Tibetbe, hogy a magaslati körülmények, és az oxigénhiányos állapotok közt kezdjen új életet. Ez olyannyira sikerült, hogy össze is jött a projekt egyik lelkes, és potens férfitagjával. A románcot csak az zavarta meg, amikor az önkéntesek közt megjelent a lány előző kapcsolata, aki állítólag nem is tudott arról, hogy köztük mindennek vége. A melodramatikus történet olyan szelet kavart, hogy az a helyi közösséget is elérte. Mivel a magyarok hotelek híján helyi családoknál vannak elszállásolva, a falu nőtagjai a lány pártját fogták, sőt, állítólag tevőlegesen részt vettek a közös, sírós jelenetekben.

a20140729_212415_1.jpg

A férfiak pedig, ahogy az szokás, nem törődtek az egésszel, amíg a történet a mozgó dzsipből való kiugrálásba nem kulminálódott.

Ahogy az az életben szokás, megoldás persze nem volt, de az események több télre való témát biztosítottak a falunak.

A macsó vonalat meglepő módon nem a magyarok, hanem egy tibeti srác hozta be. Ha nem látom a huszonéves, jóképű, nagydumás srácot, nem hiszem el, hogy ebben a Buddha-festményektől, imamalmoktól és jakoktól sűrű világban léteznek klasszikus aranyifjak. A gazdag helyi családból származó srác néhány éve véletlenül jelent meg a magyarok körül: egy csapat európai csajra figyelt fel, akik egy helyi szakrális építmény, ún. sztúpa helyreállításán dolgoztak. A fiú gyors tájékozódás után beállt önkéntesnek, hogy munka közben vicces történeteivel szórakoztassa a lányokat, goai partis élményeivel vívjon ki tiszteletet a világra rácsodálkozó fiúk közt. Esténként pedig sorban örömben részesítse az egzotikumtól elgyengülő csajokat.

A fiú, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk Namgyalnak, jelen sorok írása közben érkezett meg egy üveg helyi viszkivel, sörrel, hogy azonnal táncolós house zenét keressen az egyik indiai önkéntes lány tabletjén. Várhatóan ez a történet nem itt ér véget.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csoma.blog.hu/api/trackback/id/tr876587183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.08. 09:52:30

ladaki, zanszkári. Nem tibeti.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2014.08.08. 13:39:34

A kepen a csajnak nagyon szep arca van.

Kelly és a szexi dög 2014.08.08. 14:51:44

@Rorschach: kár, hogy nem fürdik csak kéthetente...
süti beállítások módosítása