HTML

Fő támogató

quantis.jpg

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Hogyan fogjunk könnyen hópárducot?

2011.02.22. 09:32 Földes András

 A hópárduc a világ egyik legvédettebb állata, amiről egyedül a ladakiakat nem értesítették. Ők ugyanis állítólag hetente találkoznak a legendás ragadozóval legelésző háziállataik körül.

dalai lamer: hoparduc

Így néz ki egy kesztyű a hópárduc lábnyoma mellett

Hogy ez igaz-e, a helyiek mágikus realista elbeszélési stílusa miatt nem tudható, de az tény, hogy túránk során három alkalommal is láttunk tenyérnyi méretű, egyértelműen macskaféléhez tartozó lábnyomokat. Amelyek vagy párduc méretű házimacskától, vagy párductól származnak. Mindkét esetben érdekes. 

A zanglai férfiak azt is elárulták, hogyan foghatunk hópárducot. Egyszerű. Fel kell áldoznunk egy állatunkat. A hópárduc ráveti magát a kihelyezett birkára vagy jakra. A démoni vad azonban nem fogyasztja el áldozatát. A vérét szereti, abból nyakal be, mesélték elkerekedett szemmel a tibetiek. Igen ám, de a vértől berúg, mint az ember a rumtól, kóvályogni kezd, lelassul, és akkor már csak agyon kell verni botokkal. De ők sosem csinálnának ilyet, mert a hópárduc elejtéséért Indiában börtön jár. 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://csoma.blog.hu/api/trackback/id/tr1002678961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Zsiga bá 2011.02.22. 09:53:28

Hm...Amerikában a hőskorban fordítva volt: a vadász ivott rumból kevert grogot, s ebben az illuminált állapotában keresnie sem kellett nagyon a pumát, leírások szerint egyszerűen csak egyszerűen megfogta...
A tanulság egyszerű: a sikeres vadászathoz valakinek a két félből részegnek kell lenni...:)

Zsiga bá 2011.02.22. 09:54:18

Dadogok, pedig nem is ittam rumot :)

ámbátor 2011.02.22. 09:55:30

@Zsiga bá: Egyszer én is megfogtam részegen egy pumát, de a gazdája pofonvágott.

Joejszaka 2011.02.22. 09:59:35

András, milyen nyelven beszéltek a helyiekkel? Tudnak angolul valamelyest?

spontan · http://erdekessegek.info 2011.02.22. 10:19:33

Ez a hópárducos sztori elég meseszerűnek tűnik. Afrikában blöfföléssel puszta kézzel szedik el a vadászok az oroszlánoktól a húst, de ezt nem csak mesélik, hanem be is mutatják:

erdekes-dolgok.valami.info/puszta-kezzel-elvenni-az-oroszlan-vacsorajat-39.html

Sárga Király 2011.02.22. 11:21:05

@egy nik a sok közül: Az oroszlánok tucatnyian voltak, a vadászok meg hárman. Szólj, ha segíthetek még valamiben.

Attilajukkaja 2011.02.22. 11:21:47

Miert reszegedne le barki is a vertol? Raadasul vampir hoparducok? He-he :o)

@spontan:
Ez az oroszlanos nagyon durva! :o)))

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.02.22. 11:25:37

Klasszikusan úgy kell egy hópárducot fogni, hogy fogsz kettőt és az egyiket elengeded.

☉ ☾ 2011.02.22. 11:27:10

Elég ritkán lehet hópárducot látni, az ott élők közül sokan egy életen keresztül nem találkoznak vele...
www.spitivalleytours.com/news/snow-leopard-sightings

Zsiga bá 2011.02.22. 12:05:13

@ámbátor:
S arról is csak utólag derült ki, hogy tulajdonképpen adiddas volt :)

sisszi 2011.02.22. 12:24:53

óriási ez a tappancsnyom. szép

Földes András 2011.02.22. 14:29:55

@Joejszaka: igen, ismernek 37 angol szot, de azokat kombinalva el lehet mondani tulajdonkeppen mindent