HTML

Fő támogató

quantis.jpg

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Űrtechnológia segít túlélni az ordító fagyot

2011.02.15. 12:11 Földes András

Télen a Himalája végtelen bércei közt nem ritka, hogy mínusz harminc fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Sőt, vannak olyan helyek, ahol már higanyszál sincsen. Érthető, hogy az utazó csak speciális felszerelések segítségével bírkózhat meg az extrém körülményekkel és emberfeletti kihívásokkal.
 
Hogy olvasóinkkal is érzékeltessük, milyen körültekintő felkészülést igényel egy túra a befagyott Zanszkar folyó jegén, alább ismertetjük a legfontosabb felszereléseket.
 
A nyugati felfedező túlélőszettje
 

dalai lamer: quelle01

  
1. Sapka dupla poláranyagból, szélálló réteggel
2. 100 százalékos UV-szűrésű magashegyi napszemüveg
3. Kabát szél és csapadékálló, ugyanakkor lélegző anyagból
4. Három alsó réteg: rövid- és hosszúujjú nedvelvezető alsóruházat, vékony pulóver szélálló- lélegző anyagból
5. Közepes vastagságú, szélálló anyagú, de jól szellőző kesztyű, tenyerén bőrerősítéssel
6. és 8. Szuperkönnyű, karbon trekkingbotok
7. Nadrág duplavastagságú és szélálló poláranyagból
9. Magashegyi bakancs sziklamászásra is alkalmas talppal és high tech béléssel
10. Hágóvasak jégmászásra is alkalmas frontfogakkal
 
A helyi vezető túlélőszettje
 

dalai lamer: quelle02

 
A. Sapka kötött, műszálas anyagból, vagy bőr usanka (nyugati felfedezőktől kapott ajándék.)
B. Sál, kötött (Kínában)
C. Leugrom-a-kisboltba típusú szövetdzseki "Nike" felirattal
D. Telekrejárós pufidzseki
E. Ismeretlen számú alsóréteg pamutpólókból és kötött (ún. lengyelpiacos) pulóverekből
F. Kötött kesztyű tenyerén légcserét elősegítő szakadásokkal
G. Fröccsöntött gumicsizma, felirata szerint magas komfortot biztosít a lábnak, továbbá First Time in India
H. Bot. Folyóparton talált fából (megmunkálatlan)

I. Szafarinadrág "Comfort" felirattal, fenekén légcseresegítő hasadás 

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csoma.blog.hu/api/trackback/id/tr142662618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csalamádé 2011.02.15. 13:34:30

viszont ők mínusz tízben még pólóban mászkálnak...

CJKrisz 2011.02.15. 13:54:12

Ebből is látszik, hogy akik nem ott élnek, azok mind puhapöcsűek, nyakig felöltöznek, míg a helyiek klottgatyában is vígan elvannak. :)

jolt 2011.02.15. 14:05:12

Nagyon jó a post. Ráadásul még szépíti is a valós helyzetet, mert általában a csúcstechnológiás nyugati csak egy könnyű zsákot visz és gyakran pihen, míg a gumicsizmás helyi erők vígan rohannak fel a hóban hatalmas zsákokkal a hátukon. Legalábbis a marokkói Atlasz túránkon ez volt.

Valószínűleg ezért is osztják szét a saját cucc egy részét a helyiek között a túra végén, általános szokás a jól nevelt nyugatiak körében..

mohácska 2011.02.15. 14:19:53

Én ezért nem tudok hasra esni a nagy nyugati Himalája hegymászókon a méregdrága űrszerkóikkal, miközben a szegény helyiek átlagos cuccokban, felhajtás nélkül, cuccokat cipelve ugyanazt teljesítik, sőt. (ennek semmi köze jelen blog erényeihez, csak eszembe jutott a posztról, ami nekem hasonlót sugall)

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2011.02.15. 14:30:07

Több hegymászó is elmesélte, hogy egy serpa farmerben grasszált fel az Everest 2-es táborba (déli útvonal), ahol a nyugatiak már a csúcstámadáshoz használt tollpihe-kezeslábast kezdték növekvő szimpátiával méregetni.

1kívülálló 2011.02.15. 14:42:04

Nagy túra ez a Zanskaron. A legjobb rész akkor jön, amikor nincs teljesen befagyva a folyó, és combig a vízben kell továbbmenni...

ostvan 2011.02.15. 14:50:52

Azért még meg lehetne nézni Hillary öltözetét is! Az sem sokban különbözött a helyiekétől. Mondjuk kicsivel többet akklimatizálódott, mint a mostaniak, akik az 1 hét szabadság alatt akarják letudni a Hegy meghágását.

Andie 2011.02.15. 15:11:39

Azt még értem, hogy ezek az emberek oda születtek, és ott érzik jól magukat - bár ebben sem volnék biztos.
Viszont ti minek mentek oda a minusz ezer fokba basszus? :))

Gyerekek, én szivesen csinálnék egy ilyen túrát francia guyana-ba, Bora-borával kezdeném. Kinél kell jelentkeznem? :)
A fürdőgatyám már becsomagoltam!

Skj Joe 2011.02.15. 15:28:31

Nagyon kemény a különbség. :)

Link Elek 2011.02.15. 16:24:03

ahhoz, hogy valaki a masodik cuccban tuleljen, oda kell szuletni.

jan 2011.02.15. 17:04:16

Lehet, hogy hülyét kérdezek, de a képeken a hegy csontszáraz, egy gramm havat nem látok rajta. Ezek szerint ezen a télen ott még nem esett hó?

Zsurmi 2011.02.15. 17:09:26

@Link Elek:
Igen, mert kell a tudás, a szocializálódás is amit megtanul amig felnő.

Megnézném az ilyen helyi erőket a saját komfortzónájukon kívül. A puha nyugati felfedezők az ilyen helyeken végig a sajátjukon kívül mozognak.

Persze vicces.

szamojéd szomszéd 2011.02.15. 17:19:16

Az is hasonlóan megmosolyogtató látvány, amikor egy nyugati kalandturista a drága túrabakancsában vonul, hátán egy-két kilóval, a sherpa meg flip-flop papucsban cipeli az ő málháját az éles gránit sziklákon lépdelve!
És akkor még nem is beszéltem a sherpáknak 5000 méter felett rendezett maratoni versenyéről :D
Na, ki a fasza gyerek?
sherpanews.blogspot.com/2008/09/dangima-sherpa-wins-tenzing-hillary_28.html

Jabozeo 2011.02.15. 17:20:03

Viszont a helyiek varhato elettartalma a fele a 'nyugatiaknak'

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.02.15. 17:22:58

a blog teljesen szimpatikus és olvasom amikor lehet de ezt a posztot nem értem.
ha humorosnak szántátok akkor talán jobban ki lehetett volna emelni, hogy a helyiek mennyivel faszább gyerekek a szedett vedett cuccaikban mint a high tech cuccokba öltözött turisták.

ha nem humorosnak szántátok, akkor a ruházati lista mellé már csak az árcédulákat kellett volna beszkennelni, mondván: bebe beeee! mennyire menőbb csávók és gazdagabbak is vagyunk mint a helyi egyszerűek!

remélem én értettem félre a posztot.

harcsabajuszos 2011.02.15. 17:29:22

Sírva röhögök a valóságon. Csak így tovább!
Érdekes a párhuzam egy régen látott dokumentumfilmmel, amiben a hős fehér ember Kamcsatka felé kószált a legmodernebb északi arc expedíciós ruhákban valami genom útját keresgélve. Aztán megjött érte a mosolygó helyi erő egy kabrió PSZH-t vezetve, kesztyű nélkül a -40C hóviharban.
Aztán hamar rénszarvasruhákba bújt az emberünk, mert szétfagyott a modern expedíciós ruhában.
Szép volt az is.

kekszilva 2011.02.15. 17:48:24

@jan: Ladakh kvázi sivatagos terület, jellemzően nagyon kevés csapadék esik arra felé. Kivétel a tavalyi nyár, amikor "monszun" volt és több évnyi csapadékmennyiség zúdult a vidékre egyetlen éjszaka alatt elmosva ezzel az infrastruktúra jelentős részét.

kekszilva 2011.02.15. 17:52:23

@mohácska: pedig nyugodtan hasra eshetnél. Európai emberként már pusztán az ilyen magasságban való lét (Ladakh fővárosa, Leh 4000 méteren fekszik) is nagyon megviseli a szervezetet, az akklimatizáció elég sok energiát von el, ami nagyban befolyásolja pl. a hőérzetet is. Javaslom, hogy egyszer próbálj meg a saját erődből 3500 méterre feljutni és eltölteni ott csupán 2 napot téli körülmények között....high-tech cuccal vagy anélkül...

kekszilva 2011.02.15. 19:18:59

Bocs, közben rájöttem, hogy az a 4000 méter inkább 3500, de lényegen ez sem változtat.

Az a kérdésem lenne a résztvevőkhöz, hogy jégmászó hágóvasat használnak, vagy "sima", hagyományos hágóvasat?

DieHappy · http://local.blog.hu 2011.02.15. 22:18:30

@kekszilva:
10. Hágóvasak jégmászásra is alkalmas frontfogakkal

szerintem azok jegmaszo hagovasak

9mmPara 2011.02.15. 22:23:50

Sok évvel ezelőtt a Zemplénben csavarogván összefutottam egy Szibériát is megjárt biosz-kutatóval. Ő mesélte, hogy a helyi ifjú erőknek konkrétan centis zsírréteg volt a fején ott, ahol átlag fehér embernek kopog a koponyacsontja a bőr alatt. Azok a kölykök is kopaszra nyírt fejjel futkorásztak a mínusz sokban.
Szóval, nagyon komoly fizikai teljesítmény ez, minden elismerésem.

Földes András 2011.02.16. 14:47:02

@kekszilva: a legegyszerubb hagovas is eleg, mert csak gyaloglashoz kell, de nalunk mindenki azt hozta, amilye volt.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2011.02.17. 14:48:19

azis vicces mikor a everestre mennek a hegymaszok oxigenmaszkban utanuk meg a sherpak csomagokkal lazan dohanyozva :)

mohácska 2011.02.17. 21:43:18

@kekszilva: nem esem hasra majd akkor, ha olyan szintű felszereléssel mennek fel, mint a második képen lévő emberek :-) és ők cipelik azokat a kilós csomagokat is. (És előtte egész életükben olyan egészségügy és élelmezés állt a rendelkezésükre, mint az ott élőknek.) :-) Attól még lehet valakinek szenvedélye ez az úri sport, ahogy a golf is, de erről másnak lehet más véleménye. kommenteket visszaolvasva nem voltam vele egyedül :-)

2011.02.18. 05:10:23

Erről egy régebbi totalcaros cikk jut eszembe valami (hobbi)terepjáróról, amit elvittek a Fogarasi havasokba tesztelni. Mentek, mentek az egyre rosszabb utakon, egészen addig, amíg úgy nem gondolták, hogy már kockázatos továbbmenni, mert elakadhatnak. És akkor nagy meglepetésre szembetalálkoztak egy helyi rendszámú özönvíz előtti Daciával, amely a még rosszabb útról érkezett mind az 1300 köbcentijével és az elsőkerékhajtásával.

bohumil stejskal 2011.02.27. 12:01:04

Egyszer Romániában hegymásztunk a haverokkal. Legzsírabb profi cuccok mindenkin, túrabakancs, túrabot, goretex minden mennyiségben, amikor egyszer csak szembe jöttek velünk a helyiek. Olyan lila zakó meg bokavillantós nadrág volt a fickón, ami sztem 20 éve volt 30 éves, kopott tükörradiál makkoscipő, fehér frottírzokni. Az asszony szoknyában, hasonló színekben pompázott, körömcipő, frottírzokni forevör.
Viszont a poén az volt, hogy a helyiek úgy futkároztak a hegyeken-dombokon, mintha csak a sarki közértbe ugranának át, még csak meg sem izzadtak. (valszeg így is volt, mert a hegyen lakóknak le kellett menni a völgybe, ha shoppingolni akartak ) XD
Riszpekt maximál.
Azóta én is vettem egy lila zakót, biztos attól voltak olyan kemények... ;)

A szerelő 2011.04.24. 15:39:41

viccesek tudnak lenni ezek a kontrasztok (és nem gúnyorosak!) :) nekem is volt személyes tapasztalásom, bár nem volt ekkora a kontraszt. még a cocilizmusban sziklamásztam és a tordai hasadékban találkoztunk pár helyi hegymászóval. bár nekünk se volt über nyugati felszerelésünk, csehszlovák és ndk-s cuccok, de amiket ők használtak, az életveszély volt. nem értettük, hogy maradnak életben, ... de ott álltak előttünk bizonyítékként :) hazamenetel előtt ott hagytunk nekik pár cuccot ajándékba, ami annyira tetszett nekik, hogy sajnálták használni :)

NoOne 2011.04.26. 02:31:04

Nyilván az öröklötteken is múlik, de néhány évnyi ott tartózkodás után sokan lennének képesek "strandpapucsban közlekedni a sziklán". Ők meg pl. Pesten lennének "elveszettek". Mondhatni mindez a "helyi pálya előnyéről" szól.
A cikk meg finoman ironikus. Tetszik. :)
süti beállítások módosítása