HTML

Fő támogató

quantis.jpg

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Lenyomjuk a muszlim taxismaffiát

2008.09.08. 06:37 Földes András

Az utazás már Körösi Csoma idejében sem a szélsõséges természeti viszonyok, hanem az annál is szélsõségesebb emberi tényezõk miatt volt bonyolult, és a helyzet azóta sem változott. A kontinenseken átívelõ Csoma-kerékszállítás utolsó szakaszának szervezésénél a kérdés nem az volt, hogy az 500 kilométeres, 2-3 napig tartó, nagyrészt terepen haladó út járható-e, hanem hogy miként cselezzük ki a törzsi viszonyokba rendezõdött taxi vállalatokat.

A régió fõvárosa, Leh, és Csoma egykori lakóhelye, Zangla közt ugyanis muszlim vidéken kell áthaladni, amelynek lakói az õsi reflexek szerint mindenképpen meg akarják vámolni az utazót. Mivel fegyveresekkel megerõsített vámposztok felállításához az indiai állam nem járult volna hozzá, a taxis cégek egyeztek meg, hogy felosztják a távot. Az út felénél található Kargil városától csak helyi vállalat szállíthatja tovább az utast. Az út vége felé, az utolsó 30 kilométeren szintén autót kell váltani, pedig az már buddhista vidék, igaz sok muszlim taxissal.



A kólaautomata méretû, törékeny eszközöket tartalmazó, de 60 kilós ládát nem akartam kétszer átpakolni, ami ráadásul két hosszadalmas alkudozással is járt volna, tovább nyújtva az amúgy is idegtépõen hosszú utat. Egy lehi túraszervezõ segítségével szereztem inkább egy terepjárót, amely nem taxiként, hanem turistaprogramok szállítójármûveként van bejegyezve, és így végigvihet engem és egyre nehezebbnek tûnõ terhemet az úton.

A dzsip nagy volt, kényelmes, és egy 21 éves tibeti vezette, aki remekül tartotta magát, nem nézett ki többnek tizenhatnál. Kezdeti aggodalmamat eloszlatta, hogy a srác remekül vezetett, így délre már Kargilban voltunk, igaz, hajnali fél ötkor indultunk.

Kargil legfõbb nevezetessége, hogy a világ legunalmasabb városai közé tartozik. A földszintes betonházak közt tomboló hõségben egyedül a centrumban van némi élet. A centrum amúgy egy buszparkolókat és szerelõmûhelyeket vegyítõ poros placc, ahol a teherautósok és buszosok javíttatják a gumijukat és cseréltetnek olajat, mielõtt õk is gyorsan elhagynák a vidéket.

Minket is csak az marasztalt, hogy a város határánál néhány férfi állta el az utat, mondván, hogy a taxi egyesület tagjai, maguk is taxisok, és innentõl csak az õ jármûvükkel folytathatjuk az utat. Baráti hangnemben megjegyeztem, hogy a megállapodás taxis cégek közt született, a mi autónk pedig egy túraszervezõ cég tulajdonában van, ami viszont senkivel nem írt alá semmit, így ebben az országban oda megy, ahová akar.

Intettem a sofõrnek, aki azonban nem volt birtokában az állampolgári öntudatnak, vagy jobban ismerte a helyi viszonyokat és vendettákat, mint én. Inkább kiszállt, és hosszas egyezkedésbe bonyolódott, amely során a taxisok azt javasolták, hogy menjünk vissza a városba, és beszéljük meg a problémánkat a vezetõjükkel. Én viszont ragaszkodtam ahhoz, hogy nem megyünk vissza, mert semmi dolgunk a taxisvezérrel, ha akar valamit, jöjjön ide, már ha itt ér minket, mielõtt tovább indulnánk.

Problémakezelési taktikáik alapján vélhetõ, hogy a taxisok valamilyen titkos nemzetközi továbbképzésen vesznek részt. A kargiliak ugyanis bólogattak, hogy rendben van, jön a fõnök, várjunk csak. Majd néhány perc múlva megérkezett néhány autó, tömve taxis haverokkal, akik körülvettek minket és az eddiginél is agilisabban gyõzködtek, hogy innentõl csak az õ autójukkal.

Az érvek, miszerint ez egy közút, amit az állam épített, és azt bárki használhatja, süket fülekre találtak. Engem csak erõfölényükkel próbáltak befolyásolni, a fiatal sofõrrel azonban addig ordítoztak, amíg kétségbeesésében felhívta fõnökét. A fõnök nekem is elmondta, hogy úgy néz ki, a helyzet menthetetlen, de azért beszél a rendõrséggel, várjuk meg, mit mond a közeg.

Hiába reméltük azonban a jog gyõzelmét. A helyszínre érkezõ, idõsödõ általános iskolai matektanárra emlékeztetõ rendõrt körülvették a fuvarozók: a zselés hajú, divatosan öltözködõ taxis hízelkedett, a bajuszos, farmeringes nagy hangon méltatlankodott, a nyüzüge, pulóveres pedig csak duruzsolta a magáét fojtott hangon. Végül a rendõr beült a kocsiba, és távozott, mi pedig ott maradtunk 20 elégedett maffiózóval.



Tudtam, hogy döntenem kell: kitartok a modern huszonegyedik tizenkilencedik századi elvek mellett, és lincselésig maradok. Vagy a pragmatikus leszek, és átpakolok a muszlimok kocsijába, búcsút intve szótlan sofõrömnek. Mit tenne ilyenkor Csoma, kérdeztem magamtól, és felrémlett, amikor a nagy utazó európai ruháját levetve kaftánban, Szkander Bég néven folytatta útját Teheránból, ahogy a helyzet veszélyessé vált a külföldi számára. Megértettem az üzenetet. Intettem az egyik muszlim sofõrnek, hogy adja kölcsön a kaftánját álljon közelebb a dzsipjével.



Félórája döcöghettünk a magas hegyek közt kanyargó úton, amikor csöngött a taxis mobilja. Belelépett a fékbe és lehúzódtunk az útról. Vonogatta a vállát, hogy õ sem érti, de a rendõrség telefonált, várnunk kell.

Aztán egy porfelhõ kíséretében, vadul pattogva az úton feltûnt a fiatal srác dzsippje. A vele érkezõ hivatalnok utasította a kargili sofõrt, hogy segítsen visszarakodni a ládát és a további 25 kiló felszerelésem, majd vele együtt távozott. Mi pedig a taxis maffia felett aratott történelmi gyõzelemtõl eltelve nekivágtunk a hegyvidéknek. Csak néhány óra múlva jutott eszembe, hogy a gyõzelmünk ellenére ugyanannyiszor pakoltam át a csomagokat, és ugyanannyit alkudoztam, mintha elõzetesen semmit sem intéztem volna.
 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://csoma.blog.hu/api/trackback/id/tr33650887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.08. 09:51:17

Most fedeztem fel a blogodat az index címlapon, de végigolvasom, nagyon érdekesnek igérkezik.
Szép helyeken járhatsz... :)

tommygun 2008.09.08. 10:02:40

Frappáns befejezés! :DD

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.09.08. 10:53:55

Azt nem lehetett volna megoldani, hogy nesze a pénzed, taxis koma, csak hagyjál már továbbmenni? Mindenki jól jár: neked nem kell pakolni, taxisnak nem fogy a benzinje, és téged sem lincselnek meg. A fehérember mindig pénzzel vágja ki magát a szorult helyzetből. Hacsak nincs kéznél az ostor:)

☉ ☾ 2008.09.08. 11:44:55

Kargil semmivel sem unalmasabb, mint a sok ezer egyéb indiai kisváros vagy falu, érdemes volna megnézned azt is.
Ezen az útvonalon ilyen gondom még nem volt, de 100%, hogy nem alkudoztam volna senkivel, hanem megyünk tovább minden szó nélkül. Ha mégsem, akkor a sofőr srác nem kap egy árva rúpiát sem - és ez hatna rá mint a lidocain. (Ugye nem fizettél előre?)
Egyébként a rendőrség elég hatékony, úgy vettem észre, csak lassú. A lakosságnak pedig, lehet, hogy vitás kérdésekben nagy hangja van, de az erőszaktól irtóznak.

szülőkSXY8vf 2008.09.08. 20:12:57

Olvasunk mindent, nagyon kalandos és érdekes. Sok sikert, vigyázz magadra és jelentkezz. A fentiek