HTML

Fő támogató

quantis.jpg

Csoma szobája

Nyugat-Tibet majdnem 6000 kilométerre van Budapesttől, de mégis köze van Magyarországhoz. Itt, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, amikor kalandos körülmények közt a tibeti-angol szótárán dolgozott. A Himalája mélyén álló egykori erőd majd 100 évig elfeledve állt, míg hat éve néhány fiatal magyar építész nekiállt, hogy felújítsa. Szerzőnk egy nyarat és egy kemény telet töltött már a vidéken. Idén azért megy ki, hogy kiderüljön, sikerül-e a magyar önkénteseknek befejezni a munkát, vagy győz a havazás, földcsuszamlás, és a helyiek kényelmes munkatempója.

IndaFotó képek

Friss topikok

Linkblog

Van pokol

2008.09.01. 08:00 Földes András

A pokol nem egy sötét bugyor, ahol rotyogó levekben főzik az embert, hanem sokkal inkább szürke olajlábazattal festett, koszos kis irodák sorára emlékeztet. A homályos irodákban barátságos indiaiak ülnek, és lepecsételik a bűnös lélek papírját, majd kedélyesen egy másik folyosó irodájába küldik, ahol lepecsételik a papírját, teával kínálják, azután egy másik irodába küldik, ahol lepecsételik a papírját, és így tovább, az idők végezetéig.

Mindez egy szürke olajlábazatú, poros kis irodában jutott eszembe, ahol arra vártam, hogy egy szívélyes indiai lepecsételje a papíromat, és végre megkapjam indiai utazásom célját, a Csoma kereket rejtő dobozt.

Ekkor egyébként már két órája vándoroltam az indiai légikargó labirintusában, és ahogy a dolgok álltak, további három nap bolyongásra számíthattam. Még csak azt sem mondhatom, hogy a helyzetem egyre reménytelenebb lett. A feladat ugyanis már akkor teljesen reménytelen volt, amikor beléptem a koszos hangárokból álló komplexumba.

Rácsok mögött 10 méter magas halmokban álltak a csomagok, körülöttük indiaiak százai hemzsegtek. A falnál kis irodák sorakoztak a végtelenbe nyúlóan, további indiaiakkal körülbástyázva.

Átverekedtem magam a vámparancsnok feliratú ajtó körül pulzáló, izzadt masszán, tudván, a legfőbb vezető majd eligazít. Az irodisták örömmel fogadtak, leültettek az egyik koszlott fotelbe, majd folytatták a teázást, beszélgetést és az aktákkal sétálgatást. Néhányan az ósdi számítógépek fölé görnyedve pasziánszoztak.

Eközben a kis ablakokon fürtökben lógtak a papírjaikat lengető ügyfelek, ami tulajdonképpen szórakoztató volt, mert a deréktól felfelé látható, élénken hajladozó emberek bábszínházra emlékeztettek. Mégis, egy idő múlva furcsa feszültség lett úrrá rajtam, úgyhogy önhatalmúlag kopogtam a parancsnok irodájának ajtaján. Senkit nem találtam benn.

Fogalmam sem volt, hogy a vezető távollétében a környéken rohangászó háromezer indiai közül melyikhez kellene fordulnom, úgyhogy a legközelebbi csinovnyikot kérdeztem meg. A parancsnok helyettese segít, nézett fel az sms-ezésből, és a mellette ülő úrra mutatott. Az első óra végén jártunk ekkor.

A helyettes mosolyogva az egy kilométerre fekvő „új vámházba” irányított, hogy ott töltsek ki papírokat. A feladat egyszerűnek tűnt, míg a lankasztó hőségben megtett út végén megpillantottam az ötemeletes épületet, ahol recepció nem volt, csak újabb ajtók végtelen sora.

A megérzéseimre hagyatkozva vágtam neki az egyik folyosónak az információt keresve, míg a megérzésem azt nem mondta, hogy ha van is itt ilyen, az egy jeltelen ajtó mögött rejtőzik. Egy kedves úr az oldalsó bejárathoz irányított, de a megadott helyen csak a sima falat találtam, úgyhogy végül csak álltam, és figyeltem a hivatalnokok pezsgését, azon morfondírozva, hogy valóban láthatatlanná váltam-e.

„Nem tudja, hogyan jutok hozzá a csomagomhoz” – kérdeztem tesztelésképpen egy választékosan öltözött úrtól. Meglepődve vettem észre, hogy a férfi rám fókuszál, tehát lát engem. Megjegyezte ugyanakkor, hogy fogalma sincs az itteni procedúráról, mert ő a bombay-i irodát vezeti, viszont elkalauzol az indiai vám- és szállítmányozási hivatal főigazgatójához.

A főigazgató szobája nagy volt, hideg és lehangolóan kopár. Kicsit feszengtem, mint a turista, aki az Eiffel tornyot keresi, és hirtelen Nicolas Sarkozy szobájában találja magát. A kopasz főigazgató íróasztala előtt két ember állt, akikhez néha szólt pár szót, ha éppen nem a sorba állított, hat fekete telefonjának egyikén beszélt. Minden telefon alatt volt egy kis, zöld terítő.

A főigazgató az egyik telefon után kitörő nyájassággal fordult hozzám, magához rendelt egy hajlongó beosztottat, akivel nyomban elindultunk a csomagomért. Amit ekkor a harmadik órája próbáltam megszerezni.

A szomszédos irodáig jutottunk, ahol a kísérő leültetett, teát hozatott, átadott egy kövérkés, pirospozsgás hivatalnoknak, majd gyorsan eltűnt. A pirospozsgás úr légkondicionált autóba tessékelt, és visszahajtatott velem a koszos hangárok közé.

Valamelyik félhomályos sarokban résnyire nyitott egy ajtót, amin keresztül meglepetésemre a kezdetek kezdetén meglátogatott főparancsnok irodájába kerültünk. A parancsnok nyájas volt, mint egy tévéprédikátor, és azonmód a már ismert helyettesére bízott, aki újabb tea után átadott az egyik hivatalnokának.

Újabb iroda, újabb csinovnyik felügyelete alá kerültem. Az ősz, pufók úr nézett bele először a papírjaimba (4. óra ügyintézés). Rögtön hivatta ifjú beosztottját, aki állva, előregörnyedve kalapált főnöke ősöreg gépén fél órát. Később jött egy még fiatalabb alkalmazott, aki papírokat töltetett ki velem. Egy harmadik hivatalnok elkért tőlem 70 rúpiát, de nem akart róla számlát adni.

A pufók úr, mint egy aranyhal az akváriumban, mélán figyelte az eseményeket, végül megemelte egyik kezét, és aláfirkantotta a kötetnyire gyarapodott paksamétám legfelső lapját. Aztán behivatott egy szürkeruhás irodaszolgát, és átkísértetett a következő irodába.

Itt csak rövid ideig voltam, kaptam egy csekket 600 rúpiáról, és egy másik irodaszolgát, aki éppen az első sarokig kísért, ott magához intette egyik társát, és sarkon fordult, hogy már csak a baksisért sorban állók közt lássam viszont.

A szótlan szolgával megmásztunk két szürke emeletet, és a pénztárhoz vándoroltunk. Ami zárva volt. A következő irodában nem volt visszajárójuk, a harmadikból pedig egy negyedikbe akartak küldeni.

Ekkor fakadtam ki: „Fél órája küldözgetnek minket, had fizessem be a pénzt” – mondtam. „Jó” – mondta a hivatalnok, átvette tőlem az összeget, lepecsételte a papíromat és utunkra bocsátott.

A pufók aranyhal irodájában leadtuk a bizonylatot, amiért cserébe átirányítottak minket egy másik kutricába, ahol akaratlanul is megzavartam egy nyájas úr pasziánszozását. Szerencsére ennek ellenére sem vesztette el hangulatát, a rendszerben megkereste a csomagomat, kiállított egy papírt, és a meglepően kitartó irodaszolgával a szomszédos irodába küldött.

Útközben megpillantottam a rács mögé készített csomagomat, de még nem érinthettem meg, csak egy óra múlva, amikor végül négy különböző helyen leadtam a felgyülemlett papírkötegeimet, míg mindenfajta nyomtatvány nélkül, szinte meztelenül, fáradtan és izzadtan álltam a 60 kilós ládám mellett.

Az irodaszolgák, hivatalnokok és hordárok körém sereglettek, tartották a markukat és mosolyogtak. Én pedig visszamosolyogtam rájuk, mert tudtam, éjszaka visszajövök egy kanna benzinnel, hogy eltöröljem a föld felszínéről a formanyomtatványokkal teletömött csarnokot. Szinte láttam magam előtt a hivatalnokokat, amint a következő reggel íróasztalaik üszkös romjainál az égre néznek, és tudják, amit én: hogy a pokol máshogy fest, mint ahogy addig gondolták.

 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://csoma.blog.hu/api/trackback/id/tr37641306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bülbül · http://www.bulbul.hu/ 2008.09.01. 08:36:23

Van egy Örkény novella erről, ahol a főhős beül az egyik irodába és ő lesz az iroda vezetője néhány órán belül...

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.09.01. 08:53:03

Ezek szerint most sem sokkal egyszerűbb eljutni oda, mint Csoma idejében. :)

gabcigirl 2008.09.01. 09:01:24

Szerintem ehhez még Indiába sem kell menni. Elég vmelyik fain magyar hivatal is :)))))))))))))

branyik 2008.09.01. 09:02:09

Ugyan- ugyan. Szerintem ez úgyis csak a kezdet:)
a világnak azon a táján a kapkodás sosem volt jellemző. É snem is lesz;)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2008.09.01. 09:28:51

A hivatalnokok szokásos attitűdjéhez Indiában még rájátszik a helyi filozófia: hova rohanjak, ráérek majd a következő életemben.

asztrov 2008.09.01. 09:49:22

Na most próbáljon meg bárki kapkodni a 45 fok hőseégben, amely éjszakára csak alig száll 35re le. Szerintem Földes még gyorsan megúszta a procedúrát...

De mi is ez a doboz, amúgy???

asztrov 2008.09.01. 09:49:56

Ja a tetejét nem olvastam, bocs :)))

Rigaváz 2008.09.01. 10:03:16

eeez india! Sok időt töltöttem el London indiai nagykövetségén mindenféle papírokra várva, a totális káosz semmi ehhez képest! Örülök hogy túlélted szélütés nélkül! :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.09.01. 10:05:16

Az a sorsod, hogy feljuttass egy szobrot a hegyre? Szegény. Volt egyszer egy Sziszifosz nevű tag... :)

Örülök, hogy Kafka Indiában is ilyen népszerű :)

A blogmotor meg monnyon le! Nem enged belépni, egyes blogokon mégis bent vagyok. Másokon nem...

OftF 2008.09.01. 10:13:00

Az utolsó bekezdésben írott aggresszió (mely úgy tűnik, csak stilisztikai okokból került oda, beváltani a fenyegetést gondolom nem fogod) nem a feladat nagyságához illő gyarlóság :-) Nem is értem ennyi mosolygó ember között hogy nem maradtál derűs hangulatban :-)
Igazi megpróbáltatás lehetett ez, bár gondolj rá, hogy Csoma idejében elvinni oda egy 60 kilós szobrot jóval tovább tartott volna :-)

tommygun 2008.09.01. 10:17:09

Sok sikert András! Te most vezekelsz? :) Ha már Zanglába mész, elmehetnél Phuktal gompába is és megnézhetnéd hogy megvan-e még a KCSS ottani tartózkodására emlékező Baktay-féle emléktábla (asszem) 1928-ból, amit 1994-ben faragtam újra! ;) Jó neked, és vigyázz magadra...

Földes András 2008.09.02. 10:19:19

Köszönom a bíztatást. Phugtal kolostorba el fogok gyalogolni, es lesz onnan s tudósítás, de csak azután, hogy végre a célba ért a csomag.

Hamarosan jön a poszt Lehből.

dév 2008.09.15. 06:42:01

Az Asterix 12 próbájában volt egy hasonló irodaház, ahol a feladat egy bizonyos nyomtatvány beszerzése volt. A gallok lenyomták őket:)

lecso12 2008.10.09. 11:24:58

Nagyon tetszenek az út leírásaid.Régi uti élményeim jutnak eszembe.